Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

A REFORMÁCIÓ MISKOLCON - BALOGH JUDIT

sék. Ismég ugyanezen kötésben kötötte arra magát, hogy az fekete székben feláll és az várost megengeszteli."

131 - Ezek után hosszú ideig egyáltalán nem szerepel ilyen vagy ehhez hasonló bejegyzés a városkönyvben. Az egész századot tekintve még egyetlen egyszer bukkan fel az ekklézsia megkövetésének említése, mégpedig 1693-ban. Valószínűleg az ekkori első prédikátor, Köpeczi Haller Balázs utasítja Bacsó Mihályt erre, aki „az adószedés feletti elkeseredésében megesküdött, hogy több Szent György napja őt Miskolczon nem fogja érni".

133 Azt olvassuk azonban, hogy a fent említett Bacsó Mihály nem tett eleget a felszólításnak, hanem inkább kiköltözködött a városból. Az idézett példák is mutatják, hogy az ekklézsia-megkövetés voltaképpen - már amikor gyakorolták - nem az egyház fegyvere, mert olyan esetről, amikor a lelkész egyszemélyi döntését sejteti a szöveg, csak két ízben tesznek említést. A többi alkalommal - és ez van elsöprő többségben - a tanács előtt köti magát a vádlott, még akár ekklézsia-követésre is, és a bírónak tesz ígéretet a legtöbb esetben. Ezt a funkciót tehát sokkal inkább a magisztrátus, mint az egyház gyakorolta, ami teljesen érthető is, hiszen a lelkész mögött nem áll semmiféle intézményi támogatás vagy védelem. Valószínű, hogy ezzel is magyarázható a még nagy formátumú egyéniségeknek is oly csekély hatása a városra. Ezt a bizonyos értelemben vett kiszolgáltatottságot érzi a később esperesként püspöki hatalomra szert tevő és Zemplénben jelentős hatalommal bíró Miskolczi Csulyak István, amikor megindokolja Miskolcról való távozását: ,,[1615-ben] advent első vasárnapján, amikor hajnalban prédikációmon elmélkedtem, még hajnali szürkületben az egri törökök váratlanul ellenségesen ránk törtek, a városiaknak minden lovát, meg az enyémet is, elhurcolták, s nekem nagy ijedtséget okoztak. Néhány közülük ugyanis, amikor egyedül voltam, házamra tört, megvertek, sőt meg is öltek volna, ha sajtot és szappant adva le nem csendesítem a dühös kutyákat. Mivel sem a városiak, sem a zsellérek, akiket bírtam, nem jöttek segítségemre, nyomban eltökéltem, hogy ezután szűkebb hazámban fogok lakni. Három nap elmúltával a magamhoz 132 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. I. köt. 101. p. 133 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. I. köt. 488. p.