Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

A REFORMÁCIÓ MISKOLCON - BALOGH JUDIT

kéretett bírót meg néhány polgárt gondosan figyelmeztettem, hogy sürgő­sen gondoskodjanak utódomról, hogy a gyülekezet kárt ne lásson, ha én máshová utazom." 134 Nem értelmezhetők másképpen a fent leírtak, mint a lelkész sér­tődésének, akiről nem gondoskodott kellő mértékben a város. Nem az anyagiak miatt költözik el tehát, hanem amiatt, hogy nem elég súlyos a személyisége, nem ő a legfontosabb figurája a közösség­nek. Miskolcon tehát magisztrátus és lelkész, vagy magisztrátus és egyház viszonyában vitathatatlanul a magisztrátus az első, mint fenntartó. Esetenként minden további nélkül hoz ítéletet akár a lel­kész ellenében is, mint például 1577 decemberében, amikor a Sza­lonnás Máténé által Hevessy Mihályra hagyott 35 aranyat és tíz tal­lért perli el a lelkésztől Szőcs Gergelyné. 135 A város jegyzőkönyve megőrizte azokat az eseteket is, amikor valamilyen okból a prédiká­tor pereskedik, vagy valamilyen más okből kerül kapcsolatba a vá­rosi ügyekkel. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy mint közön­séges polgár vesz részt mindenben. 1585-ben többekkel együtt járul Hevessy Mihály a tanács elé a mészárosok érdekében. 136 1606-ban Ungvári András pap tesz panaszt a tanács előtt Molnár András el­len, aki a malmában „a búzából tékozolt". 137 1627-ben Sámsondi Márton prédikátor egyik tagja annak a város polgáraiból álló bizott­ságnak, amely előtt Tóth Jakab „teszen bizonyságot... hogy az ő Is­tenben elnyugodt feleségétől maradott kevés portékájából az ő atya­fiaival és megmaradóit árváival megalkudott és... mindenekről meg is elégítette" őket. 138 1632-ben ugyanez a Sámsondi Márton perleke­dik egy bizonyos Csintalan János nevű ember fiával, aki „Sámsondi Márton papnak magának és háza népének böcsületi ellen szóval vé­tett volt". 139 A tanács ítélete az, hogy kövessék meg egymást, és bár­melyikük vétene a későbbiekben a másik ellen, fizessen húsz forint büntetést. - Érdekes módon egy évtizeddel később, 1643-ban, ami­134 Idézi GYULAI É 1996/a.. 66. p. 135 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. I. köt. 53. p. 136 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. I. köt. 53. p. 137 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. I. köt. 161. p. 138 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. I. köt. 207-208. p. 139 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. I. köt. 223. p.

Next

/
Thumbnails
Contents