Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)
A REFORMÁCIÓ MISKOLCON - BALOGH JUDIT
vény nélkül ennek utána fejemet elvehessek az én magam kötése szerént." 124 Ekkor az első prédikátor a városban Debreczeni Mihály volt, és a többes szám arra enged következtetni, hogy esetleg már létezett második lelkésze is a városnak. A következő években gyakorivá válik a prédikátor jelenléte az ilyen bíráskodásokban, melyek legtöbbje esetében a vád paráznaság, mint 1595-ben Király Andrásné Katalin asszony, 125 1605-ben Zsigmond Jánosné Örzsébet és György Istvánné Anna asszony, 126 1606-ban Molnár Andrásné, 127 1616-ban pedig Oláh János ellen, 128 vagy lopás, mint 1596-ban Veres György. 129 1626-ban pedig Szabó Gergely ellen, 130 esetleg gyilkosság, mint 1607-ben Szabó Gáspár ellen. 131 Ezen esetek mindegyikében szerepel, hogy a kötés a prédikátor és a tanács bizonyos tagjai előtt történt, és a vádlottak arról is szólnak, hogy „az Isten ő felségét és az ekklézsiát megkövetik". Más esetekben egészen „biblikus" a kötés megfogalmazása: például 1605-ben, a paráznaságot elkövető két asszony esetében leírják, hogy bár vétkesek, „de meggondolván, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk", ne bűnhődjenek vétküknek megfelelő büntetéssel. Egyetlen alkalommal, 1626-ban említik büntetésként a fekete ruhát és a fekete széket annak a Szabó Gergelynek az esetében, aki bort lopott, s akinek büntetését „az ecclesia követésben, úgy mint két vasárnapi felállásban az fekete ruhában" határozták meg. 1626 előtt szerepel még egy alkalommal a fekete székben való felállás, mint büntetés, méghozzá 1589-ben, amikor Tót Benedek és felesége búzát lopnak: csakhogy ekkor a prédikátor ellen követik el bűnt, hiszen az ő malmáról van szó. E szerint „azért az vétekért érdemlett volna halált, de bíró uram mind az egész tanáccsal, mint a prédikátor akaratából engedték meg halálát ilyen okkal, hogy ő minden akaratából kötötte arra magát, hogy ha többé ez féle lopásban találtatik, ugyanezen önnön maga kötésére megölettes124 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. I. köt. 129. p. 125 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. I. köt. 133. p. 126 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. I. köt. 157. p. 127 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. I. köt. 161. p. 128 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. I. köt. 185. p. 129 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. I. köt. 137. p. 130 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. I. köt. 207. p. 131 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. I. köt. 165. p.