Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

GAZDÁLKODÁS, TERMELÉS ÉS ÁRUCSERE A KORA ÚJKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA

országi import és magyar piacok, vásárok, boltok legfontosabb és legkelendőbb terméke. A szabók árszabásából kitűnt, hogy a kora­beli mezővárosi kézműipar és viselet a textil drágasága ellenére is hányféle finomabb és kevésbé drága külföldi posztót és egyéb tex­tilfajtát használt. A posztó a törököknek is a legfőbb és leginkább értékőrző áru volt. Borsod megye 1681 októberében Miskolcon tar­tott közgyűlésén jegyezték fel, hogy az egri török vár eminjei az évben 18 rőf posztót kényszerítettek ki a vármegye tisztviselőitől, a közgyűlés évében pedig az egri pasa 10 rőf „angliai posztó" nevű szövetet kér tőlük, míg az eminek 8 rőffel akarnak ebből. 669 Ugyan­ezen évnek az elején az egri adószedő nyugtája szerint a város adó­ja fejében a miskolci Máté deáktól 15 rőf szövetet vett át, az adósze­dő tisztviselői is kaptak l-l rőföt. 670 A textilnemű nemcsak a török, hanem a magyar urak adófajtái, ajándékai között is szerepelt. A di­ósgyőri uradalom mezővárosa, Mezőkövesd 1686-ban felvett urbári­uma szerint a taxa és gabonajáradék mellett „tartoznak adni minden esztendőnkint egy skarlát szőnyeget" 671 A finom olasz kárpitot ugyan­úgy a kalmároknál kellett a jobbágyoknak megszerezniük, mint a miskolciaknak a gyöngyháznyelű késeket. Hogy hol szerezték be ezeket a cikkeket a vidék lakói? A Mis­kolcról a Bükkön keresztül is megközelíthető Eger a XVII. század­ban is megőrizte a középkorban kivívott fontos helyét Északkelet­Magyarország kereskedelmében, sőt török központtá válásával még fontosabb árucsere-centrum lett mind a hagyományos kalmáráru­kat, mind az élelmet, mind a keleti árukat illetően. A szűcsök a ma­gyar menték legfinomabb bélésfajtáját, melyet török bélésnek hív­tak, szintén Egerből szerezték be. 1712-ben az 58 éves egykori mis­kolci vásárbíró, nemes Donga Mihály úgy emlékezik, hogy a mis­kolci „szabómester-emberek elég török bellest hordattanak ki Egerbűl és nyesteket, melyeket mind a magok által csinált menték bélletésére fordítot­ianak" 671 A diósgyőri kapitány is Egerbe küldetett, ha minőségi árut kívánt. Pap János, Csáky Ferenc főkapitány megbízására Egerben 669 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/1. 4. köt. 403. p. 670 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/b. Sp. XXVII. 16/2. 671 MOL UeC 92/2 672 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/b. XV. 37. doboz

Next

/
Thumbnails
Contents