Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)
GAZDÁLKODÁS, TERMELÉS ÉS ÁRUCSERE A KORA ÚJKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA
emlékezete szerint „Szent Jakab havában aratás előtt" történt. 371 1693. július 24-én Soldos Imre királydézsmás írja a miskolci és környékbeli falvak bíráinak, hogy „immár az Isten az aratásnak idejét igen közel hozta, úgyhogy az emberek az aratást continualhatják [= végezhetik]"? 72 1564-ben a diósgyőri várbirtok földjein, július 3-án a kamarai biztosok jelentik Pozsonyból az uralkodónak, hogy a vetések már mind betakarításra készek, de azokat az alattvalók, főként Kövesd és Miskolc jobbágyainak ellenkezése miatt nem lehet learatni. 373 A szántóművelésen kívül a kendertermesztés is jellemző mezőgazdasági ág a hagyományos társadalmakban, hiszen a kender a háziipar textil-alapanyaga. A miskolci kendertermesztés is elvált a szántóműveléstől, általában a beltelek végéből hasítottak ki egy darabot a kendernek, főként a Meggyesalja Szinva-parti telkein. A kenderföldet éppen beltelki jellege miatt vissza is fordíthatták lakótelekké, mint 1665-ben, amikor Új Pál a „a maga háza után való kenderföldet" eladta Szőcs Máténak és Nyitrai Istvánnak 40 forintért, akik házat csináltak rajta. 374 A város északi szélén, a Fábián és Szentpéteri kapun kívül egybefüggő kenderföldek is voltak, de ezeket a XVII. század végén a miskolciak szántóföldnek kezdték használni, anélkül, hogy az itt termelt gabonából földesuraiknak dézsmát adtak volna. 375 A szántóművelésnél a szőlő jóval több élő munkát igényelt, s a források egyértelműen igazolják, hogy a legfontosabb munkát, a kapálást háromszor végezték egy gazdasági évben. 1701-ben néhai Beregszászi István prédikátor veje, a Losoncon lakó Szikszai János adja zálogba a városnak a Szendrei-kúriát és egy szentgyörgyi szőlőt 3 371 B.-A.-Z. m. Lt IV. 501/a. 12. köt. 52. p. 372 B.-A.-Z. m. Lt IV. 1501/b. XXII. 74. 373 ...modo seges omnis maiestatis vestrae sacrae facta matúra iamdudum et messi ayta, in agris neglecta manent, subditis operám suam ad messem perficiendam obstinate negantibus. A kamara levele az uralkodóhoz. Pozsony, 1564. júl. 3. ÖStA HKA HFU RN 11. 1564. fol. 407v. 374 B.-A.-Z. m. Lt IV. 501/c. XVII. I. 41. 375 Nonnuli portionalistae oppidi Miskolcz circa portas Fabian et Szentpetereinsem extra pomaria scilicet dicti oppidi agros vulgo kenderföld situatos annuatim occupare et colere pro sese arare et usuare sive ullis dominis terrestribus competentibus datis aut decimarum exhibitione praesumant. B.-A.-Z. m. Lt TV. 501/c. IV: 177.