Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

GAZDÁLKODÁS, TERMELÉS ÉS ÁRUCSERE A KORA ÚJKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA

1550-ben Ferdinánd király megerősíti középkori adómentességüket, s egyedüli kötelezettségként azt rója rájuk, hogy napi 12 munkást tartoznak a várhoz adni.

339 A Balassa házaspár azonban mit sem törődött a zsellérek jogaival - igaz másokéval is alig -, így 1563-ban a miskolci zsellérek felségfolyamodványukban súlyos visszaélésekre panaszkodnak, hogy a 12 ember helyett naponta 20 sőt 40 emberrel kellett a várhoz menniük, s hogy a vár, várőrség és allódium kötelezettségeire kényszeríttették őket, olyannyira, hogy a hétből 4-5 napig is távol voltak otthonuktól és családjuktól, sőt az is előfordult, hogy a földesúri erdőben a kényszerű favágás közben közülük néhányan meghaltak, mert rájuk dőlt a fa.

340 A miskolci zsellérek igencsak ragaszkodtak kiváltságaikhoz, 1610-ben Thurzó György nádor is figyelmeztet a vármegyét a miskolci zsellérek szabadságának megtartására (privilégium inquilinorum oppidi Miskolcz super libertate eisdem ab imperatore condam Ferdinandi concessum)

341 A XVII. század utolsó harmadában az egyházi zsellérek megválthatták a diósgyőri uraknak járó munkajáradékot: „az egyházszeresiek emberemlékezésit excedáló [= túlmenő] régi üdőtűl fogva külön-külön minden háztúl tartoztanak az diósgyőri uraknak három napi szolgálattal avagy az szolgálat helyében fél-fél tallérral" - hangzott a vármegye határozata a zálogbirtokos urak, Szepessy Pál, Fodor István és Bethlen Éva, valamint az egyházszeresi zsellérek perében 1683-ban.

342 A mindszenti zsellérek kötelezettek voltak a váraknál teljesítendő gratuitus labor nevű várerődítési ingyenmunkára is. A nyolcvan éves Bontha Gergely, Nyáry Miklós özvegyének jobbágya azt vallotta 1633-ban, hogy „az miskolci [= mindszenti] zsellérek is azelőtt az urak engedelmébül kérelem szerént szolgáltának Győrben az várhoz egy napot vagy kettőt [...] Győrhöz peniglen különben nem szolgáltának, hanem ha 339 WENCZEL G. 1872. 196. sz. 340 Quod duoedecim tantum hominibus obligati fuitnus die tantum servire ad arcem, et non nocte, non pluribus, sed aliquando viginti vei etiam quadraginta homines solebamus mittere [...] etiam quatuor aut quinque diebus abesse coacti sumus a nostra domo, et famíliám nostrum videre et curare nihil potuimus. Et etiam accidit aliquando, ut aliqui mortui sint in silvis percussi a lignis. MOL NRA 723/52 341 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c. I. I. 3. 342 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c. XXHI. I. 118. és 501/d. XVIII. III. 100. és 501/a. 10. köt. 644-645. pp.