Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)
FELSŐ-MAGYARORSZÁG ÉS MISKOLC HÁROM HATALOM SZORÍTÁSÁBAN - NAGY MAGDOLNA
nyeges nemesség még alig képviseltette magát. A csökkenés tehát inkább a kért összeg és a nemesek megyebeli eloszlásának következménye, nem pedig az elszegényedés bizonyítéka. A jelentős elszegényedés ellen szólnak a néhány évvel későbbi adatok is: 1559ben a városban 150 háne adófizetőt írtak össze, ennyien rendelkeztek 6 forint körüli vagyonnal. 33 Az 1564. évi dicalis összeírás pedig 215 adózó portát, 12 mentesített, új telepítésűt és csak 25 elpusztultat tartalmaz. 34 A pusztulással párhuzamosan tehát az újjáépítés, a fejlődés is jelen volt. A viszonylagos fejlődést alátámasztja az az adat is, amely szerint ekkor az összes borsodi adóalap 9,16%-át Miskolcon jegyezték fel. 35 Az 1556-os subsidium alóli felmentés már összefüggésben lehetett az anyagi erők romlásával. Ekkor 190 portát írtak össze, ami csökkenés a korábbiakhoz képest, de önmagában még nem indokolja az adó elengedését. A megélénkülő katonai mozgások, az azokkal öszszefüggő fosztogatások azonban már eredményezhették olyan helyzet kialakulását, amikor a hozzájárulás alóli mentesítés vált szükségessé. A vármegye adatai alátámasztják a feltételezést, miszerint ebben az időben átmenetileg jelentős szegényedés következett be. 36 Néhány évvel később, 1573-ban - igaz, csak 160 porta után - 131 forint rovásadót fizetett Miskolc a királyi kincstárba. A hatvani bég ekkor 3000 forintot kapott, további 800-at az előző évi adósság fejében. A bég vajdájának 250 forintot küldött a város, a basának lisztért, árpáért 450-et, a török császár adójába pedig 230 forintot. A pénzeket rendszerint ajándékok követték mindenfelé. 37 A század utolsó két évtizedében jelentősen módosult a magyar és a török adóegységek aránya. Kezdetben mindkét fél a 6 forintos ingó vagyont tekintette a teherviselés alsó határának, az eltérések alapvetően a királyi oldalon adott immunitásokkal függtek össze. Az így kialakult különbséget később döntően a török összeírások megváltozása növelte. Szakítva a korábbi gyakorlattal, eltekintettek 33 VASS E. 1981. 54. p. 34 VASS E. 1981. 54. p. 35 B.-A.-Z. m. Lt. XXXII. 7. 453. d. 450. Az 1564. évi összeírás szerint Borsodban 2346 3 /4 /3 adózó porta volt. 36 B.-A.-Z. m. Lt. XXXII. 7. 453. d. 469. 37 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501 /a. 1. köt. 31. p.