Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

FELSŐ-MAGYARORSZÁG ÉS MISKOLC HÁROM HATALOM SZORÍTÁSÁBAN - NAGY MAGDOLNA

a 6 forintos ingó vagyon meglététől és gyakorlatilag minden felnőtt férfit felvettek a listára. 38 Vass Előd számításai szerint 1559 és 1580 között Miskolc lakossága csaknem megkétszereződött/ 39 ami a fenti­ekkel együtt alátámasztja az adózási arányok módosulását. Hiába nőtt ugyanis a népesség, a dicatorok nem vették fel a fizetők közé a nemeseket, az új betelepülőket és különbséget tettek más szempon­tok szerint is. A törökök mindezt figyelmen kívül hagyták. Az ösz­szeírások módosulása és a magyar fél gyakorlata, amely szerint a „turcis subjecti" településektől az adó felét szedték, előidézte a török­magyar adóztatás alábbi arányát: 1578-ban 150 porta után 50 dénár­ral számolva 75 forintot fizetett a város, 40 az 1580-as defter 530 háne alapján 34 980 akcse (530 forint) fejadót, 110 000 akcse (1666 forint 70 dénár) földesúri adót jegyzett fel. Utóbbi adatokat átszámítva Vass Előd egy háne adófizető hozzájárulását 3,64 magyar aranyra tette. Megállapítása szerint a falvakban ekkor az egy hánéra jutó adó ennek kétszerese volt, a miskolciak ugyanis különböző szolgál­tatásokkal is tartoztak, amelyek fejében kevesebb pénzt követeltek tőlük. 41 1582-ben a vármegye török adója összesen 13 689 forint 64 dénárt tett ki, amiből 12 263 forint 50 dénár volt a fejadó. 42 Amennyiben két évvel korábban hasonló volt az igény, megállapít­ható, hogy Miskolc 4,3% körüli arányban részesülhetett ebből a kö­telezettségből. A tizenötéves háború katonai eseményei az adózóképesség lénye­ges változását eredményezték. A dicatorok 1596-ban csak 86 portát írtak össze, valamint feltüntettek 39 puszta telket. A város még az előző évi kötelezettségét sem teljesítette maradéktalanul, bár nem jegyezték fel, hogy pontosan mennyi volt a restantia. 43 A következő évben a vármegyei jelentés is a gondokról tudósított, amikor közöl­te, hogy csak kevesebb katonát tud eltartani. 44 A századfordulóra a magyar összeírás rendszere, az adóztatás 38 SINKOVICS I. 1985. 464. p. 39 VASS E. 1981. 58. p. 40 B.-A.-Z. m. Lt. XXXII. 7. 453. d. 587. 41 VASS E. 1981. 58. p. 42 BOROVSZKY S. 1909. 266. p. 43 BOROVSZKY S. 1909. 266. p. 44 BOROVSZKY S. 1909. 314. p.

Next

/
Thumbnails
Contents