Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)
FELSŐ-MAGYARORSZÁG ÉS MISKOLC HÁROM HATALOM SZORÍTÁSÁBAN - NAGY MAGDOLNA
A hatvani bég 1544-ben elvégeztette az adózás szempontjából lényeges összeírást. Az első fennmaradt jegyzékünk 1548-ból származik, a török földesúri adókat tartalmazza. Egy adófizetőnek, „hánénak" a 300 akcséval (= 6 magyar forinttal) felértékelhető háztartást tekintették. Ez megfelelt a magyar adóztatás alsó határának. A legfontosabb tételt a kapuadó jelentette, amely évi 1 forint vagy 50 akcse volt hánénként. A pénz romlását követve az összeget 60, majd 66 akcséra emelték. 22 Ezenkívül a települések különböző terménytizedekkel tartoztak török földesuruknak. 23 Kezdetben javadalombirtokosok rendelkeztek Miskolccal, közülük az utolsó Mehmed aga volt 1559-ig. 1559. december 3-tól a várost szultáni hász-birtokká nyilvánították, 24 ami jelentőségét, gyarapodását is bizonyítja. Konkrét adataink Miskolc kötelezettségeire vonatkozóan már 1544-ből fennmaradtak. Ekkortól - a katonai fellépés eredményeként - először a budai basa jutott hozzá innét 300, 900, majd 1100 forinthoz, ezt követően hat éven át a hatvani bég szedett 4000 forintot. Az összeget előbb 3000, majd 2000 forintra csökkentették, amely már tartalmazta a fejadót, a palánkfát és minden további adót, amellyel a város a szultáni kincstárnak tartozott. 25 1546-ban a magyar uralkodó törvényben ígért segítséget a vármegyéknek a budai hódoltató felszólítások ellen, de az ígéret papíron maradt. A törökök tovább folytatták adóztatási területük kiterjesztését, amihez katonai erőt is igénybe vettek. A viszonylag folyamatosan adóztatott terület a század második felében alakult ki és a Tokaj-Ónod-MiskolcSzendrő vonaltól nyugatra terjedt ki és így is maradt a hódoltság végéig. 26 A magyar várak értelemszerűen nem tartoztak a fizetők közé, környezetük azonban - így Miskolc is - kénytelen volt megadni a kért összeget. A török mellett városunk - a határvidéki és a hódoltsági településekhez hasonlóan - a magyar uralkodónak is megadta a kivetett adót. A királyi kivetés figyelembe vette a másik fél által igényelt 22 VASS E. 1981. 50-54. p. 23 VASS E. 1981. 50-51. p. 24 VASS E. 1981. 54. p. 25 BOROVSZKY S. 1909. 86. p. 26 VASS E. 1981. 64. p. Az 1546. évi 40. törvénycikk Borsod és Heves számára ígérte a segítséget.