Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

MISKOLC TÖRTÉNETÉNEK FÖLDRAJZI HÁTTERE - RINGER ÁRPÁD

pleisztocén és holocén folyóvízi és eolikus képződmények. Éghajlata az ország mérsékelten meleg területének mérsékelten száraz, kevésbé hideg telü változatához tartozik. A talajtakaró mezőségi és réti, valamint különféle hidromorf talajtípusokból áll. Eredeti, természetes növényzetében dús füvű, vizenyős rétek váltakoztak galériaerdőkkel és nádasokkal. Valamikor gazdag emlős- és madárvilága már régen a múlté. A miskolci tájat kelet felé határoló Sajó hosszú ideig rendkívül szennyezett vizében napjainkban szaporodik el ismét a halállomány. Az árvízszintből kiemelkedő folyóhátak és teraszok az újkőkortól a földmüvelés keresett és kedvelt felszínei. Ettől kezdődően a terület sűrű lakottsága a régészeti maradványok tükrében pontosan adatolható. A TÁJALKOTÓ TÉNYEZŐK ÉS A FELSZÍNFEJLŐDÉS TÖRTÉNETÉNEK FONTOSABB MOZZANATAI Szigorú értelemben véve az általunk használt miskolci táj elnevezés egy tényleges ún. földrajzi táj mesterségesen, a közigazgatási határral elkülönített része. Maga a földrajzi táj önálló, sajátos területegység, amelyet a tájalkotó tényezők - a földtani felépítés és szerkezet, a domborzat, az éghajlat, a hidrográfiai hálózat a talajtakaró, a növény- és állatvilág, a társadalom és az általa létrehozott antropogén környezet - sajátos, más tájakétól megkülönböztető kölcsönhatása és összhangja jellemez. Földtani felépítés és szerkezet A Bükk központi vonulatait és a miskolci táj erre eső nyugati részét olyan mészkövek, palák, homokkövek és dolomit alkotják, amelyek hozzávetőleg 90 millió év alatt rakódtak le az afrikai kontinens északi szegélyén, az akkori Európa és Afrika között hullámzott Tethys-tengerben, a felső-karbon és a középső-jura között. E kőzetek közé a középső- és felső-triászban kvarcporfírok és porfiritek s azok tufái települtek.