Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Az iskolák
Általános Gépipari Technikum, 1954-től 13. sz. Gépipari Technikum lett. Az 1950-es évek közepén „a gyárak már magukénak érzik az iskolát, s minden nélkülözhető anyaggal és géppel segítették azt. 1951-1956 között 35 db különféle szerszámgépet kapott, de részben készített az iskola." Erre a korszakra, sőt még a következő évtizedekre is jellemző volt, hogy az ipari szakiskoláknak meg volt a patronáló, később fogadó üzeme, vállalata is, az iskola és a termelő vállalat között folyamatos kapcsolat alakult ki. 1955-ben „nevesítették" is az iskolát. Ekkor kapta a „Zalka Máté" Általános Gépipari Technikum nevet. Ez a '70-es évek modernizálásáig, 1972-ig megmaradt. Ekkor Zalka Máté Gépészeti és Gépgyártástechnológiai Szakközépiskola, majd egy évtized múlva (1982-től) Zalka Máté Gépipari Szakközépiskola lett a neve. A fa- és fém helyét a gépipar váltotta fel a 20. század második felében. Az 1970-es évek fejlesztése (hivatali rész, laboratórium, 1973-tól új tornaterem, 1975-től könyvtár, 1977-től audiovizuális terem) után a '80-as évektől megjelent a számítástechnika. Az első számítógép 1979-ben került az iskolába, 1980-tól számjegyvezérlésű eszterga, 1983-tól nyelvi labor segítette az iskolai oktatást. 1986-ban megépült a főépülethez tartozó és csatlakozó szárny-épület tantermekkel, laboratóriummal, raktárakkal, rajzteremmel. Az évszázad utolsó évtizede a számítástechnikáé volt, mint ahogyan ennek hatékonyabbá tétele vezette be a 21. századot is. 1990-től a főépületben számítástechnikai laboratóriumot alakítottak ki, s természetesen a műszaki-technikai fejlődéssel együtt jártak az újabb névváltozások is. 1993-ban Andrássy Gyuláról (1860-1929) nevezték el a Műszaki Középiskolát. (Andrássy Gyula belügyminiszterként sokat tett azért, hogy Miskolc önállóvá válva elindulhasson a polgári fejlődés útján. Miskolc nem feledkezett meg a köszönetről, hiszen 1907-ben Andrássyt díszpolgárává választotta. 1920-tól Miskolcon országgyűlési képviselővé is választották, de 1921-ben mint legitimista belekeveredett a királypuccsba. Ezt a város ugyan nehezményezte, de munkásságáról, érdemeiről nem feledkezett meg. 1934-ben arcképét megfestette, s azt a város dísztermében „örök időkre" kiállítani, s láttatni rendelte.) A műszaki középiskolából kiváló gépészek, programozók, szoftverüzemeltetők kerülnek ki, s jó elhelyezkedési lehetőségük miatt ismertté tették iskolájukat, anyaintézményüket az egész régióban. A 21. század első évtizede is névváltoztatással járt együtt. 2005. szeptemberében a tanév már úgy kezdődött, hogy a diákok az „Andrássy Gyula Szakközépiskola" hallgatói lettek. Műhelygyakorlat a technikumban, I960, k. 365