Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Az iskolák

Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola (Rácz Ádám. u. 54-58.) A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban az 1960/1961-es tanévben először indultak koedu- kációs (fiú-leány vegyes) osztályok, s ezzel egy- időben 5+1 és 4+2-es tanosztályok. Az 5+1-es osztály a fa-, a 4+2-es osztály a vas-megmunká­lásával foglalkozott. Két olyan osztályt is beisko­láztak, amelyek közül az egyik postás (postafor­galmi), a másik pedig lakatos (autószerelő, autó­lakatos) lett. Mivel ez utóbbi kettő összetettebb szakmai képzést kívánt, később kivált a Földes­ből. Az 1963/1964-es tanévet már mint a miskolci 1. számú Ipari Szakközépiskola kezdték. A Kossuth L. u. 11. sz. alatti egyemeletes épület (volt ipartestületi székház, majd később Kossuth Művelődési Ház) adott otthont a megye első szakközépiskolájának, amely vezetője (Bu- daházi László) és tantestületének többsége is a Földes tanári karából „pályázott" el. A mai Baross Gábor Közlekedési és Postafor­galmi Szakközépiskolát az Északterv munkatár­sai 1963-ban 16 tantermes iskolaépületként ter­vezték meg. Az épületet 1964-ben adták át, a tor­nacsarnokot a következő évben. (Az épületet ere­detileg gimnáziumnak, tehát „hagyományos" el­várásoknak megfelelően építették, az iskola pro­filjának megfelelő oktatás feltételei így csak ké­sőbb alakultak ki. Az új épületből későbbi szako­sodással kivált a 2. sz. és a 3. sz. szakközépiskola. Akik maradtak, 1989-ig tartották meg számmal jelölt nevüket, ekkor vették fel Baross Gábor (1848-1892) „vasminiszter" nevét. Az épület fő­bejáratát díszítő domborművet, amely Csányi Szabolcs iparművész alkotása, 1998-ban avatták fel. (Az épület első emeleti társalgóját még egy Baross-dombormű díszíti, ami rézből készült, s hasonlóan a nagyformátumú névadóra emlékeztet. Az iskola építéstörténetéhez tartozik, hogy több mint egy évtizeddel az átadása után, az 1975/1976-os tanévre készült el az 1800 m2-es tan­műhely. Az iskola diákjai kezdetben a „Karacs Teréz" szomszédos leánykollégiumban, a fiúk a Az-iskola emblémája, 1994 366

Next

/
Thumbnails
Contents