Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)

A tudomány művelői és a közélet kiemelkedő személyiségei Miskolcon, 1.

pp.; Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata, 1911. IV. köt. 307-310. pp.; V. köt. 349-350. pp.; Thurzó Nagy László: Miskolci lexikon. Budapest, 1965. l/A. köt. 54-55. pp.; Dobrossy István: „A legszebb korszak polgármestere". Soltész Nagy Kálmán 1878-1901 között. (In.: Miskolc írásban és képekben, 2.) Miskolc, 1995.17-21. pp. fafV & (j/sjZtt-t

si S Jfó-^ZJ

l'dcc*'. /<*.t,6rzÁJr^c Adud*/Jze^nÁ^ét^t&j, /fa*** &<^e^ á //ít ráfázz Soltész Nagy Kálmán polgármester válaszlevele, 1875 Kossuth Lajos aiczkepének leleplezése alkalmából,.Miskolcz város képviselőtestületének 1887. évi június hó 2-án tartott közgyűlésében, Soltész Nagy Kálmán polgármester által elmondott beszéd. Mélyen tisztelt közgyűlés! A niult év alkonyán Deczember hó 30-án tartott képviselői közgyűlésben, Kossuth Lajos hazánk nagyfát, a város díszpolgárának választottuk meg; és elhatároztatott, hogy tanácstermünket művészi ecset által megörökített képe diszitse. A nyilvánosság közlönyei hirűl adták, hogy a kegyelet adójának lerovása hazánk nagyfiát kellemesen érintette. Nekünk jól esik a tudat, bogy a messze távolban, hazája sorsán aggódó „hontalan roncsnak- mint magát nevezi, múló* perczeit megemlékezésünk által bár pillanatra is megédesíthettük. Századunk harmadik tizedében hazánk tespedő életét újkor váltja fel. A legnagyobb magyarnak hona és a magyarság .jövendőjén aggódó kebléből szárnyra kelt a gondolat és tettre az elhatározás: hogy a magyar nemzetnek ébredni kell. Nyilvános életünk terén férfiak támadnak, kiknek működése reményt ébreszt, eszmék jönnek forgalomba, hogy nemzetünket átalakítsák mozgalom támad, hogy cselekvésre induljon minden tehetség. E korba esik Kossuth Lajos első feltűnése, szereplése, ezen kor próbálta ki és edzette meg tehetségét a későbbi félszázadot már is meghaladó szellemi harczhoz. Ez időtől kezdve Kossuth Lajos szive csak a hazáért dobban s működése egybe van forrva honunk történetével. Vannak még köztünk élők, kik bizonyságot tehetnek és tanúi voltak a negyvenes é«ek mozgalmainak. Legtöbben a meg nem hamisított történet lapjairól olvassuk, Kossuth Lajosnak, a nép millióinak felszabadítása a sajtó szabadság, az alkotmány, és annak biztositéli óiért vívott küzdelmeit. A ki az eszmékért és elvekért előbb mint hírlapíró korszakot alkotó czikkeivel a nemzetet álmaiból felrázta, a legelső magyar szónok is volt. A szép kifejezés teljes arcz, szavának kelleme, a költői melegség az elmét és szivet egyaránt elragadó előadás és irály a haza szeretetével egyesülten felébresztette az alvókat, tettre serkentette a tétleneket, líivivta a nemzet százados óhajait és azok védelmére képes volt a nemzetet a harczra felkészíteni, A harcz megvívatott; mi vesztesek levéuk. A temetés felett egy nemzet állt könyben. Ezután annak ki vezér volt, a temetővé vált honban nem lehetett maradása. Hontalanná lett az, ki az Ígéret földjét nemzetének bemutatta, — ki míg szive lüktet, hona boldogságát zárja mindennapi imájába. A nemzet gyásza, az ő gyásza lett, a nemzet fájdalma az ö fájdalma volt. Az idő a legjobb orvos, a legnagyobb fájdalmat is enyhíti. A nemzet megbékült koronás királyával. Kossuth Lajos a béke feltételei ellen óvó szavát küldte hónába. A nemzet politikai tényezőinek többsége azonban, honszeretettöl áthatva, mint ő, a meg kötött békét felbontani nem akarhatta. De azért imádja, bámulja Kossuth Lajost, s nem egyszer küldte hivó szózatát és sóhaját hozzá, vajha itt volna közöttünk, hogy lángelméje találékonyságával segítene helyzetűnkön, buzdító szavával lelkesítene é6 élő példája lenne közöttünk a haza szeretetnek, a munkásságnak. A közóhajtás hiában volt. Kossuth Lajos e hon határait átlépni nem fogja, virányain nem gyönyörködik és nem látja 38 óv változásait. Érzelműnk azért iránta nem csökken, mi nem felejthetjük el, sőt birni látni óhajtjuk őt (a lepel lehull). Tekintsünk ez arczra azon szent fogadással, hogy a hazának oly önzetlen munkásai leszünk, mint ő. Hogy Kossuth Lajos nagyságát és érdemeit szivünkbe véstük s iránta kegyeletünk fogyatkozni soha nem fog. Soltész Nagy Kálmán beszéde, 1887