Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)
A Kazinczy utca kialakítása, egykor volt és mai épületei
rény díszes komplexuma Marschalko János pesti asztalos szakértelmét, mesterségbeli tudását dicséri. A tóraszekrény szilárd falazatú aedikulája elé Marschalko a háromszintes kulisszák közé oromzatos, kapuszerű építményt tervezett. A falfülkét igen élénk színű, jó állapotban maradt falfestés díszíti, melynek középpontjában Dávid koronája látható. Maga a fülkeberendezés egyszerű, bútorasztalos munkával készült, csuklós-szerkezetű ajtóval ellátott szekrény, mely mögött félköríves, karéjos, hét tóra elhelyezésére alkalmas polc foglal helyet. A budapesti Dohány utcai zsinagóga mintájára a szekrénytakaró függöny (parochet) nem elhúzható, hanem mechanikus szerkezettel magasba emelhető, rögzített keretben foglal helyet. A tórafülke ívének homloklapjáról ezüst, barokk örökmécs (nértomid) függ. Ennek homlokzatán két historizáló fejezettel ellátott oszlop (Jachim és Boáz) tartja a jeruzsálemi templomot jelképező dongaboltozatos falépítményt. A donga belső homlokívében szépen fogalmazott vörös alapú, aranyozott neoreneszánsz indadísz jelenik meg. Alatta fűrészelt faragott, festett párkány látható. * * * Az udvart U-alakban övező földszintes épületek közül az északkeleti végen elhelyezkedő kis, földszintes épület - nagy valószínűséggel - a zsinagógánál korábbi. A nyugati, Déryné utcával párhuzamos - a tanácstermet, imaházat magába foglaló - szárny a századforduló körül épült és többszöri átalakítás után nyerte el mai formáját. A komplexumot délről határoló épületek, konyha, étterem, mikve, és egykor a húsbolt kivétel nélkül karakter nélküli, XX. századi toldalékok. A miskolci zsinagóga alaprajza, 1863. A Déryné utcáról nyíló kapualj különösen fontos történeti emlékeket őriz. Az itt elhelyezett márványtáblák Miskolc és környéke 1944-ben elhurcolt zsidóságának állítanak emléket. A zsinagóga udvarában áll az 1926-ban felállított első világháborús hősi emlékmű. Lapos, négyzetes lábazaton rézsűs lemez sarkain, egyegy fedeles törpepillérrel, amelyek között egykor láncok függtek, valamint az erre állított íves ta-