Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)

A Déryné utca kialakulása, telkeinek és építményeinek története

vándorolgasson a nyári kenyérért. Az igazgatók kapnának a kultusztárca terhére bizonyos szubrenciót. Ellenben kötelesek szezont tartani szeptember elsejétől egyfolytában júniusig. A többi idő a pihenésé, illetve a jövő szezonra való előkészületéé. E terv szerint Miskolcon is állandó színészet volna a szeptembertől júniusig való beosztás szerint. ...Az igazgatók, a színészek, a városok egyformán lelkesednek a tervért, amelynek megvalósulását minden akadály legyőzésével a szükségszerűségig, a célszerűség sietteti. ...Vájjon a miskolczi állandó színészet megteremtésének ügye nem érdemelne-e meg annyi fáradozást, hogy e város szellemi életének irányítói igyekezzenek a kérdés mielőbbi megoldására?" * * * Az 1902. évi átalakítás, színház-rekonstrukció és az akkor felvetődő „területi rendszer" sürgette a színház részvénytársaságot, hogy az intézmény átadása a város részére (és működtetésébe) mielőbb megtörténhessék. A részvénytársaság igazgatója Csáthy Szabó István 1903 elején meghalt, utódja Rácz György lett, s a részvényesek egyben a város vezetői voltak, tehát a döntések közös elhatározással születtek. (A részvényesek névsora: Horváth Lajos, Soltész Nagy Kálmán, Bizony Ákos, Radvány István, Vadnay Tibor, Bartányi Gyula, Bulyovszky Gusztáv, Kubacska István, Lichteinstein László, Forster Rezső, Kovács József, Répászky Béla, Ixel Soma, Resovszky Emil, Weisz Náthán, Furmann Gyula és Edelmann Mór.) így született meg az ún. „alispáni átirat a miskolci színházról". Tarnay Gyula alispán Szentpáli István polgármestert arról tájékoztatta, hogy 1888-ban az Országos Magyar Színészegyesület megkereste a várost, hogy a színházat, amely egy részvénytársaság magántulajdonát képezi, vegye városi kezelésbe. Miskolc ekkor határozatban fejtette ki álláspontját, mely szerint a város, mint a színházépület várományosa felajánlotta a részvénytársaságnak jótállását, hogy a működtetéshez az kölcsönt vehessen fel, a részvénytársaság viszont kötelezte magát, hogy a város jogait biztosítani, érdekeit képviselni fogja, s ezt alapszabály-módosításában is rögzíti. Ennek megfelelően az alispán kéri, hogy „tekintve azon körülményt, hogy 1888. évtől kezdve 1904. évig a színházra vonatkozóan nagyfontosságú változások léptek életbe, a színház nagy költséget igénylő átépítése és berendezése befejeztetett; a város tisztességes összegű subvenciót (évi 8.000 frt-ot) ád a színügynek, melynél magasabb összegű subvencióra az épület bérjövedelmének kellő kihasználása mellett valószínű szükség sem lesz; üdvösnek és célirányosnak tartanám, ha a polgármester úr a színház városi kezelésbe vételét is felvetné s e tárgyban az 1888. évi tárgyaláshoz hasonló módon tanácskozásokat kezdene meg." Közben - a teljes egyetértés mellett - a városnak meg kellett oldani a színház épületében működő Nemzeti Kaszinó elhelyezésének, vagy helybentartásának ügyét, s persze mindennél fontosabb volt a megyétől való elszakadás és az önálló törvényhatóságért folytatott harc befejezése, annak törvénybe iktatása. Az átvétel ezért csúszott, bár az 1906-ban kiírt színházigazgatói pályázatot Palágyi Lajos nyerte el, s ezzel egy tartós, nyugalmas időszak következett a miskolci színészet történetében. 1913 végén a város tanácsa arról tájékoztatta a színházigazgatót, hogy 1914-től a színház a város tulajdonát képezi, s megelégedése jeléül „nevezettnek a pályázaton való részvételét óhajtja". (Palágyi Lajos élt is a