Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)

A Déryné utca kialakulása, telkeinek és építményeinek története

pályázattal, így 1907-től 1920-ig az egyik leghuzamosabb időt Miskolcon töltő igazgatója volt a színháznak.) Palágyi Lajos nemcsak a színház városi kézbe kerülésének volt aktív résztvevője, hanem erőteljes propagálója is az „állandó miskolci színészet" megteremtésének. 1888-1913 között megtörtént tehát a színház részvénytársaság működtetéséből a színház városi „üzemeltetésbe" vétele. A részvénytársaság utolsó közgyűlését 1913 áprilisában tartotta. „Megtörtént - adta hírűi a Miskolczi Napló. A miskolczi öreg színház gazdát cserélt. A részvénytársaság, amely hosszú évtizedeken át sáfárkodott hűségesen és becsületesen, elérkezettnek látta az időt, hogy oda adja a színházat a városnak". Az átadó bizottság, egyben a részvénytársaság utolsó vezérkara Rácz György dr. elnök, Bulyovszky Gusztáv h. elnök, Bizony Ákos, Bartányi Gyula, Lichteinstein László, Kun Bertalan tagok és Szombathy László titkár voltak. Az átvevő képviselője Nagy Ferenc polgármester és Kovács József dr., városi ügyész, akinek ki kellett dolgoznia a működés szabályait. Miskolc város tanácsa az új dokumentumot „A miskolczi nemzeti színház színügyi bizottságának szervezeti szabályrendelete" címen fogadta el. A színügyi bizottságnak a városnál 20 tagja lett, közülük öten hivatali statusukból következően. A további 15-ből 10 fő a közgyűlés tagja volt, öt pedig olyan „meghívott", akiknek a város kulturális életében végzett eredményes és hatékony munkája megkérdőjelezhetetlen volt. Amikor a város átvette kezelésbe a színházat, Magyarországon 22 színház működött törvényhatósági jogú városokban. A színházak építési költése és befogadó képessége volt a rangsorolás két fő szempontja. Miskolc a nézőhely kapcsán a 15. helyen állt. (Az aradi színházban 1 734 fő, az Operában 1 175 fő, a budapesti Nemzeti Színházban 1 017 fő, a debreceni színházban 1055 fő, Miskolcon pedig 920 fő volt a nézőhelyek száma. A kassai színház 872 főt tudott fogadni.) Az építés költségét tekintve kiemelkedett a Magyar Kir. Operaház 9 451 557 koronás összegével, a budapesti Vígszínház 2 094 403 koronába, a budapesti Nemzeti Színház 2 016 625 koronába, a kassai színház 1 014 000 koronába került. Miskolc 400 000 koronával a 17. helyen állt. (A miénknél „olcsóbba" csak a soproni, az újvidéki, a szatmárnémeti, a szabadkai és a budapesti várszínház került.) 1902-ben Miskolc színikerületi központ lett, s a rendezett tanácsú városok közül e kerületbe tartozott a losonci, az ungvári és az egri színház. A losonci színház építése 50 000 koronába került, befogadó képessége 690 fő volt. Az egri színház építési költsége 110 000 korona volt, a színház befogadó képessége pedig 692 fő. A miskolci színház XIX. századi történetét általában két korszakra szoktuk „választani", s ez két épülethez kötődik. Az „intézmény-történet" és a „szakma-történet", vagy maga a színészkedés ennél árnyaltabb. A háttérben és a hétköznapokban mindig megjelenik a „működtető", s a működés költsége. Az 1847-1914 közötti időszak a működtető részvénytársaságról szólt, a fenti írás is ezt szerette volna bemutatni. 1914-től új „időszámítás" kezdődött a városi tulajdonba vétellel, s ez tart napjainkban is. Az első korszak 66 évig tartott, a második korszak (2002-ben) 88 éve tart. IRODALOM Keresztesy Sándor: Miskolcz színészetének története 1753tól 1904-ig. Miskolcz, 1903. Keresztesy Sándor: Emlékalbum a Miskolczon 1823-ban megnyílt első magyarországi kőszínház 100 éves jubileumára. Miskolcz, 1923.