Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)
A Kazinczy utca kialakítása, egykor volt és mai épületei
es években lebontották, s a volt 1. és 3. számú épületek helyén Horváth Béla tervei alapján, a BÁÉV kivitelezésében 1959-1960 között épült fel a mai Madarász Viktor utcai lakóépület. A Kazinczy u. 14. számú házból 1900-tól 22. számú lakóépület lett. Egy régi ház helyén a múlt század első-második évtizedében építette fel Kardos Andor családi házát. (A miskolci mártírkönyv szerint az 1884-ben született Kardos Andor és az 1894-ben született felesége, Kardos Andorné a deportálás áldozatai lettek. Házukat holttá nyilvánításuk után - államosították.) Az épületet a Madarász V. 1-3. számú házakkal együtt bontották le, s helyén ma a Horváth Béla tervezte kétemeletes bérház áll. A Kazinczy u. 13-12-11. számú házakból 2426-28. számú családi házak lettek. Az egykori épületek egyikéről nincsen levéltári anyagunk, a három telek összevonása és egységes beépítése a közelmúlt városi foghíjbeépítések eredménye. Érdekes a Kazinczy u. 30. (mai 32. számú) épület, amelyben 1909-től az „Őrangyalhoz" címzett gyógyszertár működött. Bár a gyógyszertárak privatizációja az 1990-es évek elején kezdődött, ez az egykori 19/43. számon működő patika az 1988-as évek közepén megszűnt. A Szeles u. és a Kazinczy utcai oldalon is üzletek működtek földszinti helyiségeiben. Emeletráépítéssel egybekötött felújítására, s egyben új funkció céljára való átalakítására 1997-től került sor. Ekkor már tulajdonosai használatba vették a Szeles utcai 5 emeletes és tetőtér-beépítéses sorházat, s épült a magánlakásoknak és a Borsodi Bányavagyonhasznosító Rt.-nek helyet adó három emeletes bérház, amely kitölti az utcaszakaszt az 1960-as sarokbérházzal. 2002-ben a Kazinczy u. 28. sz. épületben a Borsodi Bányavagyon Hasznosító Rt. és a Borsodi Bányász - hagyományaként Alapítvány mellett négy kft., két bt., s a Szinva Motor BMW Rower bemutató terme mellett két ügyvédi iroda működik. A sarki 32. sz. épület a BM. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal regionális igazgatósága mellett irodaháznak, nyomtatványboltnak és vendéglátó egységnek ad helyet. IRODALOM Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben, 3. Miskolc, 1996. 213-214. pp. Horváth Béla: Új város épül. Miskolc 1945-1975. Miskolc, 1975. 27-32. pp. Rav Slamo Paszternák: Miskolc és környéke mártírkönyve. Tel Aviv, 1970.133. p. Földes Lajos: Miskolc thjf. város cím- és lakjegyzéke. Miskolc, 1930.18. p. FORRÁSOK B. -A. -Z. m. Lt IV. 1905/c. 1222/1884. Kazinczy u. 18. sz B. -A. -Z. m. Lt IV. 1906. 4914/1925. B. -A. -Z. m. Lt IV. 1906. 6143/1943. B. -A. -z. m. Lt IV. 1906. 843/1927. B. -A. -z. m. Lt IV. 1914.1067/1882. B. -A. -z. m. Lt IV. 1906. 770/1912. B. -A. -z. m. Lt IV. 1906. 9448/1910. Kazinczy u. 20. sz. B. -A. -z. m. Lt IV. 1906.1130/1910. B. -A. -z. m. Lt IV. 1914. 463/1944. B. -A. -z. m. Lt IV. 1906.14.997/1927. Kazinczy u. 22. sz. B -A. -z. m. Lt IV. 1915/c. 510/1891. Kazinczy u. 26. sz. B. -A. -z. m. Lt IV. 1905/c. 8092/1905. B. -A. -z. m Lt IV. 1906.10109/1909. Kazinczy u. 30. sz. B. -A. -z. m. Lt IV. 1906. 9424/1911. 13 -A. -z. m. Lt IV. 1906. 32.483/1924. B. -A. -z. m. Lt IV. 1906.15.056/1928. B -A. -z. m. Lt IV. 1906.11.185/1929. Kazinczy u. 32. sz. B -A. -z. m. Lt IV. 1906. 9332/1928. B. -A. -z. m. Lt IV. 1914. 261/1942. B -A. -z. m. Lt IV. 1906. 9322/1929. B. -A. -z. m. Lt IV. 1906. 734/1915. B -A. -z. m. Lt IV. 1906. 6143/1943. B -A. -z. m. Lt IV. 1906. 3032/1929. B -A. -z. m Lt .IV. 1906. 7156/1937.