Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)
A CSABAI-KAPU TELEPÜLÉS- ÉS ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE
Az új műjégpálya, 1980. k. tizeddel ezelőtt az érdeklődő, hanem annak megépítik a tükörképét a Népkert MVSC-pályák felé eső területén. A két pálya között 40 méter széles sávot hagytak ki, hogy itt megépíthetők legyenek a két pályát kiszolgáló szociális létesítmények. A „szociális blokk" nem lett más, mint betonalapra emelt, palatetővel ellátott faház, amely egy nyolcszög alaprajzú építményként jelenik meg környezetében. A sportolóknak és az „amatőröknek" ebben a 400 négyzetméter alapterületű házban alakítottak ki ruhatárat, büfét, orvosi szobát, raktárát, mosdót, s természetesen jegypénztárat. A második jégpálya megépítése átrendezte a már létező sportpályákat is. A két kézilabda pályát 5 méterrel csúsztatták északabbra. Igaz 60 fa esett áldozatul az „átrendezésnek", de 400 darab új facsemetét ültettek helyettük. Ezzel nemcsak a pályákat választották el egymásAz új műjégpálya 1990. k. tói, hanem a pályákat és a szomszédos temetőt is. A mai sportlétesítmények átadásának, a második jégpálya befejezésének immár 15 éve múlt el, ami egyben felveti a nagy felújítás szükségességét is. IRODALOM Gencsi Samu: Miskolcz város jövője. Miskolcz, 1906. 22-24. pp. Nagy Ferenc: Jelentés Miskolcz törvényhatósági joggal felruházott város 1912-ik évi közállapotairól. Miskolcz, 1913. 124. p. Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben, 1. Miskolc, 1994. 201104. pp. Tóth Gyula: Miskolc sporttörténelme. (In.: Halmay Béla-Leszih Andor. Miskolc. Budapest, 1929. 360-369. pp. Iglói Gyula: Százéves a miskolci Népkert. Miskolc, 1989. 61-65. pp. (Kézirat.) F. Gy.: Ülésezett az operatív bizottság: Betonozzák a műjégpálya IIt. Déli Hírlap, 1985. október 30. Bekes Dezső: Rajtolnak a jégpályaépítők. Favázas öltöző és melegedő. Déli Hírlap, 1985. október 31. FORRÁS B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1902/a. 6. kgy./1895.