Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)

A CSABAI-KAPU TELEPÜLÉS- ÉS ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE

A IL Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár épülete (Görgey A. u. 11. sz.) Az 1920-as években a Közművelődési és Múzeumi Egyesület előadásain gyakran foglalkoztak a városi könyvtárak, pontosabban a nyilvános (vagyis közkönyvtárak) ügyével. A vélemények rendszeresen megjelentek a miskolci sajtó hasábjain. Abban egyetértésre jutottak, hogy nehéz hozzájutni a könyvhöz, s ha ez sikerül is, kevés a jó olvasnivaló. Az iskolai könyvtárak rendelkeztek a legtekintélyesebb könyvanyaggal. így pl. 1920-ban a református főgimnázium 17.000, a katolikus főgimnázium 9.000 kötetes könyvtárral büszkélkedhetett, amelyeket a tanárok és a diákok használtak. Ugyanilyen „zárt" könyvtárai voltak a kaszinóknak, egyleteknek, vagy a szakintézményeknek. Kiemelkedő volt a Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara 6.000 kötetes könyvtára. Az evangélikus egyház 12.000 kötetnyi nyilvános jellegű könyvtárát „jórészben elavultsága, másrészt az alapító levél szerinti megkötöttsége kényszeríti arra - írja Leszih Andor -, hogy csak nagyon is mérsékelten használják." A múzeumnak 9.000 kötetes gyűjteménye volt, amely olvasóterem nélküli nyilvános könyvtárként működött. Voltak a városban a Közművelődési Egyesület által kezelt népkönyvtárak is, amelyek nyilvántartását és használatát a bizonytalanság jellemezte. Miskolcon a 20. század első harmadában mintegy 65-70 ezer kötet volt különböző jellegű intézmények birtokában, de nem volt a városnak könyvtára. Az 1920-as évek végének könyvtárügyével foglalkozott egyik írásában Zsedényi Béla. A szerző Miskolc szellemi életét és kultúráját elemezte mindmáig nélkülözhetetlen kötetében, s itt fogalmazta meg, hogy „A miskolci kultúra egyik legfájóbb sebe Miskolc könyvtárügye. A városban egyetlen egy könyvtár áll csak a közönség rendelkezésére és a jelentkező szükségleteket ez nem képes sem állománya, sem elhelyezése folytán, kellőképpen kielégíteni." A második világháború előtti időszak városi kultúrmunkájának lassan középpontjába került egy jól megszervezett, nyilvános könyvtár létrehozásának szükségessége. „Ez legyen az alapja a meginduló munkának - írja Leszih Andor korábban idézett írásában -, de nem szabad arra várni, hogy ezt valamelyik egyesület, akár a Közművelődési Egyesület, akár a megalakítandó irodalmi egyesület csinálja majd meg. Egyrészt nem lesz meg hozzá az erejük, másrészt aztán ismét ott lennénk, hogy szaporítanánk az egyesületi jellegű könyvtárak számát. A városnak, megyének és államnak kell összefogni és bizony vissza nem riadni - legalább az első évben nem egy nagyobb összegű befektetéstől. Alapnak ott van a múzeum könyvtára, sőt az alapító kívánságának fenntartásával meg lehetne nyerni az evangélikus egyház könyvtárát is, mindezek azonban természetesen legnagyobb részben tudományos könyvanyagot eredményeznének, s a szépirodalmi és újabb ismeretterjesztő könyveket nagyobb vásárlással lehetne beszerezni." A háború előtt és alatt nem, de a háborús romok eltakarítását közvetlenül követően a könyvtár (könyvtárak) ügye ismét a „köz-tenniakarás" központjába került. 1947-től a Borsod-