Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)

A CSABAI-KAPU TELEPÜLÉS- ÉS ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE

tett Miskolc város jövőjéről. Ebben terjedelmesen foglalkozik a „korcsolyatér és csarnok" megvaló­síthatóságával. Rögzíti, hogy „Miskolcz városá­ban megfelelő nagyságú és megfelelő módon be­rendezett korcsolyatérnek és csarnoknak" a vá­ros költségén kell létesülnie. Hivatkozik arra a Wlassics Gyula miniszter által hozott rendeletre, mely szerint kötelező, hogy „minden egyes is­kolázó gyermek a téli évadban, legalább két dé­lutánt a korcsolyatéren kell hogy töltsön." A kor­csolya pálya és a kiszolgáló csarnok felépítésére ő a régi sóház telkét javasolta a Zsolcai-kapuban. (Helyén ma a megyei rendőrkapitányság épü­lettömbje áll.) Indoklása figyelmet érdemlő: „így mindenki által könnyen felkereshető, a városnak élénk helyén fekvő korcsolyahelyet kapnánk, a mely már külső prezentálásánál fogva is díszére válik a városnak, a mely rég nélkülözött intéz­ményt pótol, és egyben lehetővé teszi, hogy az összes iskolák növendékei, kellő beosztás mellett, hetenként kétszer hódolhassanak ezen testedző és nemes sportágazatnak." Ha ez az elképzelés megvalósul - írja - a luteránus egyház udvarán lévő jégpálya mellett - amelyet elsősorban gye­rekek használnak - lesz a városnak egy, a fel­nőttek által használható jégpályája is. A Korcsolyázó Egylet nem igény és érdekte­lenség, hanem alkalmas hely hiányában felosz­lott, majd 1908-ban beolvadt (vagy újraéledt) a „Tenisz és Korcsolya Egylet"-ben. így megte­remtődött a lehetősége annak, hogy télen, két „elárasztott" teniszpálya helyén hódolhassanak az érdeklődők kedvenc sportjuknak. Az egylet az evangélikus egyháztól még öt teniszpályányi te­rületet vásárolt meg, s a város is adott át terüle­teket. A teniszpályák száma így tízre emelkedett, amely télen ötezer négyzetméternyi korcsolya­pályát jelentett. 1928-ban 600 tagja volt a korcso­Radó Sándor igazgató, az egylet „főgondnoka", 1932. lyázóknak, 500 fő pedig a teniszezést pártolta ­írja Tóth Gyula Miskolc sporttörténetében. A teniszpályáktól független jégpálya meg­valósulására pontosan fél évszázadot kellett vár­ni. Ahogy a népkerti Sportcsarnok elkészült, nem került le napirendről a jégpályák ügye. Az alap­elgondolás az volt, hogy a fedett térben legyen a jégpálya, de ez anyagi okok miatt nem valósul­hatott meg. A Sportcsarnok keleti végét ezért úgy alakították ki, hogy az később egy szabadtéri pálya lelátója lehessen. A Sportcsarnok átadását követően azonban még évekig nem volt pénz a

Next

/
Thumbnails
Contents