Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

AZ AVAS A VÁROSKÉPBEN

Az avasi pincerendszer története, tároló, rejtekhely, társasági (szórakoztató) funkciója A pincék, mint elsődlegesen a bor tárolására és megóvására, őrzésére szolgáló helyek egyidősek a miskolci, illetve avasi szőlőműveléssel. így némelyikük keletkezését a 14-15. századra tehetjük. Egy műemléki vizsgálat, pincebejárás azt sejteti, hogy a jelenlegi állomány többsége 3-400 évesnél mindenképpen idősebb, s 200 évesnél „fiatalabb" alig található közöttük. A Herman Ottó Múzeum fotóarchívuma őriz olyan felvételt, amely 20. századi új pincevájást dokumentál. Napjainkban már legfeljebb az egykori „kőlikak" állagmegóvásával találkozhatunk, tehát ha hely még lenne is, igény már nincs új pincékre. Az új pincenyitásoknak az a legfontosabb akadálya, hogy a néhol négy szintes rendszert, ahol gyakorta néhány centiméter távolságnyira egymás mellett haladnak a vájatok még a szakemberek sem látják át teljesen, a járatlan ember óvatlansága pedig nagy veszélyt rejt magában. A pincék kezdeti tároló, termény-megőrző funkciójára utalnak azok a szerződések, amelyek a 16-17. századi adásvételekre utalnak. Kő lik, kő luk, kőlyuk elnevezésekkel találkozunk, ami lezárható üregre utal. Ezek menedéket, rejtekhelyet is jelentettek, amikor valamilyen támadástól, veszedelemtől tartott a város. A pincék elé épített borházak, amelyek helyet adtak a préseknek, kádaknak, átalagoknak, majd a vendéglátásnak, későbbi eredetűek. Olyan időszak emlékei, amikor a feldolgozás is védett helyen, fedél alatt történt. A pincék feldolgozó, lakófunkcióját vizsgáló Bakó Ferenc etnográfus arra a megállapításra jutott, hogy az avasi borházak a 18-19. századi „városépítészet" emlékei, még akkor is, ha már nincs, vagy csak maradványaiban találkozunk e korszakot idéző ún. felépítményekkel. Ami az avasi borházak-lakóházak jelenlegi állagát és külső megjelenését illeti, a sokféleség jellemző, ahol az értékes és tartalmas mellett megjelenik a zavaró, olykor bosszantó, oda nem illő látványkép is. A pincék - azon túl, hogy legalább négy ásási időszakot képviselnek - megegyeznek abban, hogy csaknem mindegyikük észak felé néz. Ennek többféle megokolása lehetséges. A város völgyben fekszik, így a domboldalba épült pincék és borházak mintegy keretet adnak a lakótömbnek, a városmagnak. A pincesorok közvetlen összekapcsolódtak a szőlőtermő dombokkal, így kapcsolatot teremtettek a város külső részei és belterületei között. Az északi bejárat egyben védelmet jelentett a napsütés ellen is, bár a külső hőmérséklet nemigen változtatott a pincerendszerek 6-12 fok közötti hőmérsékletén, amely télen-nyáron változatlan. A város és a pince tulajdonosai közötti kapcsolatra utal az a régi megfogalmazás, hogy addig nem volt igazi miskolci polgár a városlakó, amíg az Avason (vagy más helyen) nem volt pincéje. „Mert a miskolci polgár lentről büszkén tekintett fel munkája értelmére és jó hangulata forrására a pincére, ahol kitárgyalta a világ dolgait, evett és ivott a barátság kedvéért, majd ha pincéje előttről letekintett, látta saját háza nyugalmát, otthoni békéjének bástyáit." Ha ez nem is volt valóság, vagy minden történelmi kor-