Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)
AZ AVAS A VÁROSKÉPBEN
mint toposzokra Gyulai Éva hívja fel a figyelmet korábban említett tanulmányában. H. Szabó Béla miskolci szólőmonográfiája viszont az 1723-ban, s a miskolci borról készült, kéziratban megmaradt Bél Mátyás anyagot teljes terjedelmében közli. A pontos megfigyelésen alapuló leírás a történeti áttekintés után, foglalkozik a miskolci szőlők Eger török elfoglalását követő pusztulásával. Az itt termett bort híresnek tartja, mert sok felé van becsülete. Úgy véli, hogy a tokajival egyidoben kezdett el híresedni, amelyhez többékevésbé hasonlít is. „Kellemes íze és egészséges volta az ínyt csiklandozza-e inkább, vagy a gyomorra nézve egészséges-e, vitás" - állapítja meg. Külön elemzi a fekvés, a nap, az időjárás, a föld termékenységének hatását, de elemzi a csapások (pusztulás) okait is. Bél leírásának idején még csupán néhány görög kereskedő élt Miskolcon. Nem valószínű tehát, hogy ők voltak az alábbi szövegből kitűnő borkereskedők (sokkal inkább lengyel felvásárlókra gondolhatunk): „Bár a miskolci szőlők nem dicsekedhetnek aranyat termő tőkékkel, az itteniek meg vannak elégedve azzal, hogy aranyat termő boruk van. Mert valóban ez a szőlőtermés fő célja: nem is törekszenek arra a miskolciak, hogy szőlővesszeik kívül aranyszálakat sugározzanak, hanem hogy arannyá tehető termést hozzanak. Azokban van reményük, akik a talaj termésével a kereskedelmet párosítják. Hát nem jövedelmező-e a miskolci szőlő?" Bél Mátyás leírásának fontos része az is, amit a szüretről, az aszúbor készítéséről, a pincék és borházak akkori állapotáról, a bor eltarthatóságáról és a borkereskedelemről megtudhatunk. A szüretről A „kohász-város" címere, 1990. MisMc régi _ üj cfmm , 1909 _ 19m
