Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

TAPOLCA

hoztam Kassáról egy orvost, s a felvidéki városoktól is fog érkezni valaki más is, aki a földalatti és az ásványi vizek dolgában szakember. Hogy ne legyen hiábavaló ez az igen üdvös munka, sőt hogy gyorsabban és könnyebben menjen régóta, a legalázatosabban kérnem kell, hogy a tekintetes vármegye a maga részéről kapásokkal, fuvarokkal és más ingyenmunkákkal, továbbá fával és néhány anyagfélével szíveskedjék segíteni Ámbár a nemes vármegye javára és díszére ugyanis vigyen, bármilyen díj vagy fizetés nélkül fogják használni a fürdőt... de Viking generális tábornok Úr őexellenciája, a táborzó katonák parancsnoka a maga részéről megígérte, hogy távollétemben magára vállalja a munkálatok irányítását." A feladat tehát világos: a hideg vizű patakokat el kell vezetni onnan (ti. ahol felszínre tör a melegvíz), s mai szóhasználattal: fürdőházat kell építeni azok számára, akik tartósan szándékoznak maradni. Ebből az is kiderül, hogy az apátság lerombolását, a település elnéptelenedését követően a táj „elvadult", elmocsarasodott, holott vize gyógyításra a legalkalmasabb. A víz használatára utal Gróf a' Lasperg kapitány levele, amelyet 1714-ben írt Borsy Mihályhoz, Borsod vármegye alispánjához. „Ezenkívül van a táborban tizennyolc beteg katona, akiknek szükségük van arra, hogy Miskolctól nem messze lévő fürdőt igénybe vegyék. Ne nehezményezze tehát a tekintetes vármegye a szükséges szekereket megrendelni, vagy pedig a rendelést nekem elküldeni, hogy oda utazhassanak" - mármint a gyógyulásra vágyó beteg katonák. A tapolcai apátság egyik, 1717-ben készült „vagyonfelmérésében" olvassuk, hogy „E pusztán van egy természetes melegvizű fürdő. Ha a földből felbugyogó forráshoz fürdőépület létesülne, nem megvetendő haszonnal járna." Ez tehát a fürdő első üzleti célú hasznosítására utaló feljegyzés, amelyből kitűnik, hogy víz van, de hozzá kapcsolódó épület, vagy valamilyen fedél még nincsen. A további levelek arról szólnak, hogy Kollonich Zsigmond helyére, illetve őt követően Althán Mihály került, aki - idézve elődje kérését - 1720-ban, majd 1723-ban is biztosította a megye vezetőit, hogy a fürdőházat felépíti, de ehhez igényli a megye által kivezényelt szekereket és gyalogos munkásokat. Az apát olyan fürdőházat körvonalazott, amelyben hat szoba és külön vendégfogadó is működött volna. A munkálatok elkezdődhettek, mert Zinzendorf Ferdinánd az egri vár parancsnoka ilyen értelmű levelet küld a vármegyének 1723-ban, a bíboros provizorán keresztül. Ezt látta már a megfigyelései pontosságáról ismerős Bél Mátyás, aki leírja, hogy Tapolcán két forrás vize vegyül össze a Hejőnek nevezett patakban, a meleg víz a fürdő sziklájából árad méghozzá olyan erővel, hogy akár malom működtetésére is alkalmas lenne. Ettől alig száz lépésnyire (a Szikla előtt) van a hideg vizű forrás, s ez a két víz egyesül egymással, folytatva útját a patak medrében. Bél Mátyás leírását Gyulai Éva - korábban is említett munkájában - a következőképpen fordította magyar nyelvre: „A miskolci hegy mögött másfél mérföldnyire nyugatra egy kicsiny pusztán (praediolo), amelyet a forrásról Tapolcának neveznek, van Borsod megye egyik ivásra és fürdésre alkalmas forrása. Semmi kétség, hogy ezen a helyen már régen is épülettel felszerelt fürdő lehetett, de ez idővel elenyészett, és sokáig csak egy kis tavacskában folyt a fürdés, amely egyszersmind mosásra is szolgált a helyi lakosoknak. E helyt már 1217-ben működött a Szent Benedek rend apátsága, templomának romjai még ma is [= 1730 körül] fennállnak. Amikor az apátság élén Althan gróf váci püspök állt