Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

TAPOLCA

Napjaink vendéglátóhelyei közül már távolról kiemelkedik a 14 emeletes Hotel Juno, amely a település legnagyobb beruházásaként, vállalkozásaként 1974-től üzemel. Hasonlóan jó nevű a Park Hotel. Presszójának teraszáról kellemes kilátás nyílik a tapolcai hegyoldalakra, s szinte az épület lábazata mellett folyik el a Hejő patak, melynek partján naphosszat időznek a kitartó horgászok. Az Éden kemping április közepétől október közepéig faházaiban fogadja a látogatókat, de itt a korábban felsoroltaktól eltérően étkezéséről ki-ki magának kell hogy gondoskodjon. A felsorolásból nem maradhat ki a patinás hangzású Rózsakert sem, amely a strandra járóknak a legközelebbi, s leggyorsabb étkezési lehetőség. A Hotel Juno megnyitásától másfél évtizednek kellett eltelnie, hogy felvetődjön egy új panzió megépítése és üzemeltetésének szükségessége. A Pallas panzió a jobb oldali dombon fogadja vendégeit, látogatóit. Mindezeken túl, a Tapolcára látogató vendég jó, ha tudja, az üdülőhely kereskedelmi ellátottsága télen-nyáron olyan jó, mint egy önálló településé. Erre kötelezi nemcsak vendégszeretete, hanem több évszázados, sokszor még kiegészítésre szoruló története is. Tapolca külső képe, idegenforgalmi és vendéglátási lehetőségei folyamatosan változnak. Az ezredfordulón jellemző képpel az alábbi fejezetekben részletesen megismerkedhetünk. * * * Tapolcának nemcsak a történeti múltja különleges, hanem földrajzi környezete, hangulata is. A főcímben is megfogalmazott minősítés egy 19. századi naplóíró nőtől származik, aki így kiáltott fel, amikor vendéglátói Miskolc-környéki sétára vitték, s először Miskolctapolcát látogatták meg. A táj gyönyörű, csupa szőlőskertek és erdők, a fürdő fölött mészkősziklák - áradozott, s később részletesen leírta a látott növényeket, s közben azon meditált, hogy milyen környezetből fakadnak ezek a csodák. Ez a rendkívül változatos, természeti szépségekben bővelkedő terület a Hejő patak „völgyfőjé"-ben, a Bükk hegység keleti részében található, s bár az idők folyamán sokféle jelzővel illették, mégis csak így ismert: Tapolca. Ha a területét kéne meghatározni, sok mindenki zavarba jönne, s ezzel azt az igazságot is kifejezné, hogy élményben; látványban és területben is mindenkinek mást jelent az egykor „világfürdő"-nek tervezett település. De ha a Hejő-völgy Dudujkával behatárolható térségére szűkírjük, akkor 48-50 katasztrális holdnyi területet értünk Miskolctapolcán. Nyugati részén emelkedik triászkori mészkőtömegével a Nagykőmázsa, amelyben egyre mélyülő nyílásokat, vajatokat formál a csapadékvíz. Messziről látszik délkeleti oldalán a hatalmas mészkőbánya. Hozzákapcsolódik a Várhegy, tetején mészkőtuskókkal, a régészeknek, mondhatnánk régészgenerációknak évtizedek óta munkát adó földvárával, s belsejében a barlangokkal, amelyek szintén nem kevés újdonsággal örvendeztették meg a különféle szakterületek kutatóit. Felépítésében, jelentőségében, de még magasságában is csaknem megegyezik vele a hozzá kapcsolódó Szentkereszt-hegy (222, ill. utóbbi 200 méter). Ez a bükk- és tölgy erdővel borított mészkővonulat jelenti Tapolca déli határát. Kelet felől viszont jól belátható (agyaggal, lösszel és jégkorszaki vályoggal fedett) dombok húzódnak. Ebben a földrajzi környezetben helyezkedik el az üdülőterület, melynek tengelyét a források vizét és az egyéb vizeket elvezető Hejő patak völgye képezi. A hideg karsztvízzel keveredett melegforrás, amely a hegyben barlangokat alakított