Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

TAPOLCA

A Nagykőmázsa hatalmas mészkőtömege, a bányászat nyomai itt nem látszanak ki - törésvonala mentén tör a mélyből a felszínre; s ősidők óta alkalmassá tette ezt a környéket az ember megtelepedésére. Meleget, védelmet és biztonságot egyszerre jelentett. Tapolca földrajzi sajátosságait az itt feltörő források adják. Ez határozta meg a növényzetet, s együtt pedig azt a jellegzetes, illatos levegőt, amely szinte ködszerűen megüli, vagy inkább megülte a parkot. Az eredeti növényzet, ami „magától volt", vagy „magának volt", visszaidézhető az utazók, járókelő, magukat gyógyítani kívánó vendégsereg leírásából. A cseh széppróza egyik jeles alakja Bozena Nemcová 1851 nyarán így írt naplójában: „Az egyik oldalon zöldellő szőlőhegyek, körülöttük sövények kék madármeggyből, teljes virágjában pompázó vadrózsából, az alacsony bokrok között szőlőtő, virágzó gyümölcsfák, melyek