Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)
TAPOLCA
lálkoztak medvével is. Jellegzetességét a miskolci és görömbölyi lakosok szőlői adják. A leírások szerint ezek a dombok különösen jó bort teremtek. Lakott hely ugyan nem volt, de a mai fürdő „őstörténete" visszanyúlik a 18. század elejére. 1711-ben a tapolcai apát a vármegye segítségét kérte ahhoz, hogy a meleg vizet lehessen óvni, a hideget pedig elvezetni. Erre szolgálna egy fából elképzelt fürdőház, s egy elvezető árokrendszer. A fürdőépület el is készült, leírását 1743-ból ismerjük. A vendéglátásnak, de a korai gyógyításnak, „egészségügy"-nek is fontos, tárgyi emléke ez. Amikor a víz elnyűtte az épületeket, időről időre újraépítették. Az úgynevezett fürdőházak folyamatosan váltották egymást 1934-ig, amikoris Tapolcát hivatalosan üdülőhellyé nyilvánították. Az üdülőhellyé válás látványos következményeként megjelentek a vendéglátóhelyek, fogadók, panziók, s rohamosan nőttek egymás mellett az új épületek, villák. A fejlődés és a fejlesztés középpontjába a gyógyvíz került. Ennek jegyében bontorták le a régi fürdőépületet 1938-ban, s helyén még ebben az évben megnyitották az új tavi-fürdőt, impozáns fürdőházával. Ez 1969-ig állt. Ekkor építették meg a barlangfürdőből sziklaalagúton megközelíthető két kagyló alakú szabadtéri medencét. Emellett helyezkedik el az ún. termálfürdő épülete, mögötte pedig a barlangfürdő. A külső (jelenleg is látható) épület 1941ben készült, s az akkori európai listán a harmadik helyen jegyezték fel. (A korszerűség és a vízminőség, gyógyhatás volt a mérlegelési szempont.) A külső létesítmények között említést érdemel az 1923-ban épített (majd többször is bővített) strandfürdő. Napjainkban is kellemes környezetben helyezkedik el a strand, feszített tükrű 50 méteres úszómedencéjével és 100 méteres nagymedencéjével. Az utóbbi évek létesítménye, s egyben a strand kibővítése a gyermek-strandrész kialakítása volt, amelyet a pavilonokkal szegélyezett strand bejárata előtti úton átívelő fahídon lehet megközelítem. Tapolca további két különlegessége a hitélethez kapcsolódik. Egyik a Juno szálloda felől megközelíthető sziklakápolna, amelyet 1935-ben szenteltek fel. Két barlangból alakították ki, amelyeket emberemlékezet óta juhászok használtak jószág-szállásként. A két barlangot valamikor emberi kezek vágták, kápolnává történő átalakítására a korszak egyik ismert személyisége, Menner László építész vállalkozott. A felszentelést követő fél évtized alatt történt meg a napjainkra jellemző állapot (körbefutó barlangjárat) kialakítása. Az ebből nyíló kis fülkék azt az érzést keltik az itt megforduló emberben, mintha földalatti temetkezési helyen járna. (Praktikus tanács a látogatónak: aki ideáig felsétál, alkalmazkodnia kell a szertartások rendjéhez, mert a kápolna ezenkívül nincsen nyitva, felügyelet nélkül nem látogatható.) Látványos építészeti alkotás a püspöki rezidencia, az Akropolisz. Elődépítménye a 18. században készült. Ennek hiteles ábrázolását nem ismerjük, de az építmény egykori tárgyai megtalálhatók a görömbölyi görög katolikus templom berendezései között. A jelenlegi nyaraló építtetője Miklóssy István püspök volt századunk 20as éveiben. A Tapolcára érkező vendég jó közérzetének forrása a vendéglátás milyensége, minősége. Még napjainkban is legendákat beszélnek a legpatinásabb vendéglőről és szállodáról, az Annáról. 1923ban építették, s 1990-ig volt egyik jelképe a fürdőtelepnek. Helyét azzal a gondolattal parkosították, hogy ugyanolyan formában építik majd újra alapjaiból, mint tette azt Heltai Béla építész azelőtt.