Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

TAPOLCA

Tapolca különlegességei, múltidéző látványosságai Tapolca a természeti szépségekben bővelkedő Hejő patak völgyében, a Bükk hegység keleti részében helyezkedik el. Félszáz katasztrális holdnyi területen épült ki a 19. század végétől. Üdülőterületté válása a 20. század első felének Miskolc közelségében, s egy nagyváros igényeinek megfelelően történt. A kis település sajátosságait az itt feltörő gyógyforrások adják. Ezek nemcsak a növényzetet határozzák meg, hanem egy jellegzetes, páradús levegőt is kialakítottak. A pihenni vágyók nemcsak ezért, hanem - s főleg gyógyhatású szabad strandjáért, barlangfürdőjéért keresik fel nagy számban. Tapolca látványai, különlegességei közé tartozik az őskorból megmaradt emberi telephely. Az 1920-as évek elején bukkantak a Szentkereszthegyen lévő barlangban a jégkori ember maradványaira. A leletek harminc-negyvenezer évesek, pattintott kőeszközöket, női ékszerként használt darabokat, s csontleleteket is tartalmaztak. Ezek egykor kiállításon voltak láthatók, jelenleg a leletanyag töredékét a Herman Ottó Múzeum ősrégészeti gyűjteménye őrzi. A település folyamatos lakottságára utal az őskori földvár, illetve annak napjainkban látható maradványa is. A mai barlangfürdő felett a múlt század utolsó évtizedeiben bukkantak először a vár vagy sánc (akkor még jó állapotban megmaradt) maradványaira. A 20. század elején kőbányát nyitottak a közelben, s ez nemcsak a hegyoldalt, hanem az őskori maradványokat is erősen károsította, pusztította. A szakemberek feltevése szerint ezen a területen az első telephely a neolitikumban keletkezett, majd a késő bronzkor, ezt követően pedig a késő keltakor embere is lakta, használta. Tapolca már a 13-14. században összekapcsolódott Miskolc és a szomszédos kisebb települések, egykori falvak történetével. A Miskolcot alapító nemzetségnek itt volt a központja, itt alakította ki temetkezési helyét is. A monostor meglétére 1219-ből utal az első adat. A 14. század második felétől már nem használták temetkezési helyül, de a bencés szerzetesek továbbra is itt lakhattak. Az apátságot a 16. század elején, közepén többször is támadás érte, a török időkben is pusztították. A rombolások eredményeként az épületek tönkrementek, a szerzetesek elmenekültek, a környezet elvadult, elmocsarasodott. Ez is oka lehet annak, hogy az egykori virágzó kultúra tárgyi emlékei mindmáig nem kerültek elő a föld mélyéből. Az elpusztított, felégetett, elmocsarasodott Tapolcáról nagyon hosszú időn keresztül nem szólnak a feljegyzések. A 19. század közepétől megszaporodtak az említések, de még ekkor sem nevezik településnek, lakott helynek. Görömböly határában, e településhez tartozó pusztaként nevezik, amelyről mindenki tudja, hogy vize soha sem fagy be, nevének is ez adja a magyarázatát. A forrás környéki rengetegben ekkor még honosak a nagyvadak (őz, szarvas, vaddisznó), de ta-