Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

AZ AVAS A VÁROSKÉPBEN

labb volt. De végül is ő volt az, aki Palóczy László, majd Szemere Bertalan örökébe lépett. így az avasi domboldal a 19. század három nemzedéke legjelesebb képviselőinek állít emléket. Azt nem tudhatjuk, hogy volt-e olyan elképzelés, amely a város nagyjainak itt kívánt emléket állítani, de több, mint nyolc évtized elteltével ez így lett állandó, egységes és befejezett együttes az egymást váltó generációk tudatában. SOLTÉSZ NAGY KÁLMÁN (1844-1905) Miskolc város polgármestere, országgyűlési képviselő. Miskolc szülöttje volt, s az utókor a „legszebb korszak legakkurátusabb polgármesteriének nevezte. A legszebb korszak arra utal, hogy 1878-1901 között töltötte be a város első emberének hivatalát. Ez a korszak a város legnagyobb árvizét, az újjáépítés kezdetét, az első városrendezési tervet, a millennium kiegyensúlyozott, hatékony és maradandót alkotó városépítészetét jelentette. Tanulmányai Kassához és Eperjeshez, felnőtt korában jogász végzettsége és közhivatalai (református egyházi tanácsos, tiszti ügyész, árvaszéki ülnök, szabadelvű pártelnök, majd polgármester) Miskolchoz, majd egy cikluson át tartó országgyűlési képviselősége a fővároshoz kötötte. Legendássá váltak azok a mondatai, amelyeket a város képviselőtestületétől búcsúzva mondott: „Mi volt nekem a polgármesteri állás? Nem csupán hivatal, tisztesség volt az részemre, mindenem, az életem volt az nekem... Miskolcot a város külső képének megváltoztatása magyar ország egyik igen jelentékeny helyévé emelték, [s ennek ismeretében] azon jóleső érzés tudatára jutok, hogy abban nekem részem van, hogy nem czéltalan volt munkálkodásom..." Miskolc nagy generációi, Palóczy-SzemereHorváth egymástól tanulták, „vették át" a szakmai ismereteket. Soltész Nagy Kálmán Horváth Lajos országgyűlési képviselő mellé szegődött 1865-ben, s már polgármester volt, amikor a város számára megvásárolt a pusztulás elől Palóczy László emlékanyagát. Családja elődökben, „kortárs" testvérekben és utódokban is széles fává terebélyesedve közismert volt Miskolcon. Egyik leánya Tarnay Gyula későbbi megyei főispánnak lett a felesége. A családi sírbolt 1999-ben került elő a temető Pázmány sorától északra, az avasi domb oldalában a borostyán erdő alól. E késői tisztelgés oka az volt, hogy a korabeli újsághírek, gyászjelentések egymásnak ellentmondóak. Egyes jelek szerint a deszkatemetőben, mások szerint - s feleségét - a mindszenti evangélikus temetőben temették el. A több generáció számos képviselőjének végső nyugalmát adó kriptán a nevét nemcsak borostyán, hanem egy leszármazott márványtáblája is lefedte. Napjainkban a kripta és környezete látható, méltó megemlékezésre lehetőséget ad, s a síremléken emelkedő hatalmas oszlop minden oldala nevekkel teleírva mutatja, hogy a család számos tagjával képviseltette magát a város közéletében. Az egykori polgármester emlékét ma újra utca és iskolanév őrzi. TARNAY GYULA (1855-1929) vármegyei alispán, majd az első világháború időszakában a Sajó-parti ún. 5.600 ágyas kolerakórház kialakításával megbízott kormánybiztos, később főispán. A rá vonatkozó gazdag levéltári anyagból, sajtócikkekből és kötetre menő méltatásból (utalva a sorozatban már korábban megjelentekre) az alábbit emeljük ki. Egri születésű volt, jogi tanulmányait Budapesten kezdte és Bécsben folytatta. Szakmai munkáját az egri törvényszéken kezdte, majd a mezőkövesdi járásbíróságra került. 1895ben lett Borsodvármegye alispánja. Feljegyezték róla, hogy minden erejével igyekezett megaka-