Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)
100 ÉVES A MÚZEUM
Ahogyan a megyei szervezet kialakult, úgy a statisztikai adatok is megváltoznak, de elkülöníthetőek a Miskolcra vonatkozó információk. Alábbiakban - egyszerűsítve a képet - csak a miskolci „központ" munkájával, eredményeivel, jellemzőivel kívánok foglalkozni. Ezen belül is az épülettel, annak gondjaival, hiszen éveken keresztül ez határozta meg az intézmény működését, eredményeit. Az épület „előtörténetéről" annyit meg kell jegyeznünk, hogy annak mai képe több építési periódus eredményeként alakult ki. (Történetének legutóbbi, egyben legnagyobb felújítása 1985-1990 között történt. A változások érzékelhetők a külső megjelenésben is, főleg a nyugati homlokzat századelőt idéző állapotának és hangulatának részleges visszaidézésében. Ezen túl a belső térkialakítás is alapvetően az új igényekhez igazodott, amely az egész épületet, annak pincehelyiségeit, földszinti és emeleti termeit csak kiállítási célokra alakította át és használja.) A „Papszeri" mai kiállítási épület az első építési fázisában - valószínű a 15. század elején Földvári Rudolf, Komáromy József, Déri Ernő a múzeum 1955. november 7-ére megnyílt kiállításán két szinten hat helyiségből álló iskola volt, amelyhez a nyugati irányból folyosó csatlakozott, írásos adataink közül 1453-ból származik az első, amely név szerint megemlíti az iskolamestert. Két évszázaddal később a nyugati szárnyon folyt tovább a bővítés. 1735-1737 között újabb két egységgel toldották meg, majd a déli szárnyon 1740-1770 között folytak építkezések. Ismereteink szerint az emeletráépítést 1790-ben határozta el a református egyház. A munkálatokról egyik jeles naplóíró-várostörténészünk, Szűcs Sámuel a következőket jegyezte fel: „tavaszkor elrontották azt a vén klasszist, mely volt a kúria (ti. az iskolaépület) napkeleti részének déli oldalán építve sok esztendőknél fogva. Ez a klasszis még góthus munka volt és talán egyidős a nagytemplommal. Melly sok derék fiak kerültek ki ebből az alatt a vagy négyszáz esztendő alatt, még fenn állott." A tervező és kivitelező Kiír Vencel (1746-1809) építőmester volt, aki 1776-1809 között dolgozott Miskolcon. Az iskola emeletráépítési munkálatait 1791-1792 között végezte el. MÚZEUMI HÉTFŐK A inirikolci Herman Ottó Múzeum előadássorozata vetített képekkel Az előadásokat minden hétfőn eate 7 őrskor a múzeumban tartják Belépődíj 1 forint! Január—februári programja : 1955. január 3. A kelták — a Kukk első >aaontől Előadó : Letolta Andim január 1U Miskolci mozaik Előadó: Árokazálláey Zoltán január 17. A fényképezés Előadó: Darkó Béla január 21. Miskolc főutcája i XIV.-XVI. Században Előadó: Marjalakj Kiss Lajos január 31. ti utak szsiepe a ma! Miskolc kialakulásában Előadó: Zsadányi Guido febr. 7. I jazys-SZarmaták Borsod IMdjén Előadó: Kasacaaj Ferencné felír. H. KiskDlcmssá alakulásának tíitist a II.-IVi. században Előadó: <,UI,A» I.*»IÓ febr. 21. íz 19«. é»i awsl templomi ísaláseredménvei EtőadA: Mena? <;<-/» febr. 28. A mülféSZi léOlkéDEZÉS módja éS eszközei Előadó: F.rdélji láailó Ac előadássorozatra azeretettel meghívja a Megyei és Városi Tanács Vb. Népművelési Osztálya, Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társolat, Herman Ottó Múzeum Miskolc, Papszer 1. Telelőn : 36-317 A Múzeumi Hétfők programja 1955-re