Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

100 ÉVES A MÚZEUM

za rajz is, mely Liszt Ferenczet, mint karmestert mutatja a forte és a piano pillanatában stb., stb." Ez a múzeumba kerülés időpontjában is felbecsülhetetlen értéket képviselő album ma már nincsen meg, s hollétéről sincsen tudomásunk. Mi történhetett vele? Nehéz rá választ adni, mint ennyi idő távlatában sok más tárgy esetében is. 1928-ban, a már „Lévay József" nevét viselő közművelődési egyesület folyóiratában, a Miskolci Szemlében egy egész szám foglalkozott Reményi Ede munkásságának méltatásával. Ekkor volt születésének centenáriuma. Reményi Ede miskolci születésének körülményeit Bank Sándor nyomozta ki. (Ugyanis minden lexikon, vagy róla szóló írás más-más időpontot jegyzett, a Pallas- és a Révai lexikonok szerint pedig Egerben született.) Reményi Ede Antal nevű testvérének ekkor még élt a fia, Reményi Ferenc nyugalmazott ezredes, aki a családtagok tulajdonában lévő levelek, műsorfüzetek, fényképek, sajtóhíradások és más személyes dokumentumok alapján megírta Reményi Ede életrajzát. A kortörténeti adatokban bővelkedő feldolgozás igazolja az album valódiságát, s az is kiderül, hogy a dokumentum-együttes ekkor még megvolt. 1953-ban, amikor a múzeumokra vonatkozó új nyilvántartási rendszernek megfelelően újra kellett leltározni a társakat és dokumentumot, akkor már nem került nyilvántartásba. A Reményi centenárium előkészítője - a korábban is említett - Bank Sándor, a Lévay Egyesület igazgatója volt. O számolt be arról, hogy Reményi Ferenc és Plotényi Nándor (Reményi Ede egykori tanítványa) nemcsak számos fényképpel gazdagították a megemlékezést, hanem előkerült egy német szobrász által készített plakett is a hegedűművészről. A Lévay Egyesület Budapesten Ficzek Károly szoboröntő műhelyében erről készíttetett egy bronz másolatot, s ezt márványtáblába illesztve helyezték el a miskolci Zenepalota előcsarnokában. A kétméteres márványtábla felirata a következő: Reményi Ede (1828-1928) a világhírű hegedűművész, e város szülöttje emlékezetének születése százesztendős évfordulóján - Miskolc város közönsége. Ha e különleges értékű hagyaték már nem is emlékeztet a világjáró hegedűművészre, egy utcanév mégis idézi emlékét. BÁRÓ VAY BÉLA (Alsózsolca, 1832 - Alsózsolca, 1910) A Miskolci Napló 1914. május 10-ei lapszámában jelent meg terjedelmes írás arról, hogy Vay Béla volt megyei főispán régi pénz- és éremgyűjteménye a múzeumba kerül. Bár a múzeum létezésétől nagy gyakorisággal ajánlottak fel magánszemélyek különböző időből származó numizmatikai anyagot, s jelentős volt a gyűjtemény mennyisége is, mégis a mai Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjteményének megteremtőjeként tartjuk számon Vay Bélát. Anyaga ma is eredeti tárlószekrényekben található, s nagyon jelentős részét teszi ki a múzeumi gyűjteménynek. Az anyag vásárlás útján került a múzeumba fiától, az 1910-1912 között hasonlóan főispán báró Vay Elemértől, úgy, hogy „a szakértő" becslő által megállapított összeg felénél is kisebb áron engedte át. És ezt az összeget is csak azért szabta meg, mert jótékony célra kívánta fordítani. Leszih Andor 1914-ben készült jelentése szerint a gyűjtemény összesen 2981 darabból állott. Ezek között 131 darab arany, 1863 darab ezüst, 977 darab réz és 10 darab papírpénz volt. Az anyag ókori görög, római, bizánci, magyar, oszt-