Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC (1848-1849)

Miskolcon 28 helyen (de lehet, hogy nem 28-féle) megemlékezésre került sor, s természetesen híre­ket olvashatunk arról is, hogy a városkörnyéken milyen rendezvényekre fog sor kerülni. A Reggeli Hírlapban a történeti méltatást Szabó László egyetemi magántanár írta. írása lé­nyege a sajtó és az országgyűlés, a sajtószabad­ság és az országgyűlés munkájának szembeállítá­sa. 1848 történéseinek ilyen szemüvegen át való láttatása (ma már tudjuk), csak akkor volt „új­szerű". „A mai napon minden hírlap ünnepi cik­ke és minden ünnepi beszéd úgy fog megemlé­kezni a pesti márciusi ifjúságról, hogy ez az ifjú­ság vívta ki a magyar szabadságot 1848. március 15-én. Szép, sőt gyönyörű és lelkesítő dolog volt, amit csináltak, de az események közismeretes leírásai igen egyoldalúak .. . 1848. március 15-én az országgyűlés Pozsonyban volt - az egész sajtó Pesten. ... A híres tizenkét pont ugyan szép, de már nem volt új dolog. Pulszky Ferenc megírta, hogy már volt tizenkét pontja csaknem minden vármegyének, szinte külön műfajjá vált az al­kotmány-változtatásokra irányuló kívánságok­nak tizenkét pontba való összefoglalása. A bécsi diákok is szerkesztettek »tizenket pontot« s elfo­gadtatták azokat az alkotmányos mozgalmak osztrák vezetőivel. Pesten március 15-én proklamálták a sajtó szabadságát. Pozsonyban a Rendek már március 14-én bizottságot alakítottak a sajtótörvény ki­dolgozására, megszavazták a népképviseletet, a nemzetőrséget is március 14-én, s elvben kimon­dották a » vallási jogok viszonosságát«, az es­küdtszékek létesítését, s az egyesülést Erdéllyel. - Mindehhez a főrendek már március 14-én hoz­zájárultak. A pesti tizenkét pont, a március 15-én kinyomtatott formában »felelos miniszteriumot« követelt, de Kossuth Lajos már az előtte való es­te, amikor Pozsonyban fáklyászenét rendeztek a tiszteletére, a jobbján álló gróf Batthány Lajost, mint az első magyar felelős miniszterelnököt mutatta be az ujjongó tömegnek. . . . Ezek a sza­vak nagyon komoran hangzottak ma és semmi­képpen sem egyeztethetők össze azzal a hangu­lattal, melyet 1848. március 15-ik napjának emlé­ke ébreszt bennünk. A valóság talán kevésbé lel­kesítő, mint az a forma, amelyben a valóságnak emlékezete fennmaradt az ország legzseniálisabb és legnépszerűbb íróinak és költőinek feldolgo­zásában. Igen sok okos ember véleménye szerint azonban ma már egészen mindegy, hogy a nyolcvan évvel ezelőtti események az ország­gyűlésnek s az államférfiaknak voltak-e köszön­hetők, vagy egy maroknyi lelkes fiatalság tavaszi felbuzdulásának? De ha elfogadjuk a történelmet »az élet tanító­mesterenek«, azaz, ha tanulni akarunk a tör­ténelemből, akkor ne zavarjuk össze a költészetet a valósággal, azaz lelkesedjünk a költő művein, de tanulni inkább a historikusoktól tanuljunk. Nem mindegy, hogy a sajtószabadságot a Pilvax Kávéház asztaltársasága csinálta-e, vagy az or­szággyűlés? A sajtó ma lelkesedhetik a szabad sajtó első termékéért, a cenzori engedély nélkül kinyomtatott „tizenkét pont"-ért, de e 12 pont helyett inkább a negyvennyolcadiki sajtótör­vényt reklamáljuk, s azt az esküdtszéket, melyet az utolsó rendi országgyűlés egészen angol min­tára részletesen kidolgozott, s amely nélkül a saj­tószabadság csak elméleti valami, nem több, mint egy sor a márciusi ifjak tizenkét pontjában. Március 15-ike megünneplésének csak ak­kor van tartalma, ha e nagy napnak nemcsak a hangulata ébred fel bennünk, hanem eszünkbe

Next

/
Thumbnails
Contents