Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)
A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC (1848-1849)
Miskolcon 28 helyen (de lehet, hogy nem 28-féle) megemlékezésre került sor, s természetesen híreket olvashatunk arról is, hogy a városkörnyéken milyen rendezvényekre fog sor kerülni. A Reggeli Hírlapban a történeti méltatást Szabó László egyetemi magántanár írta. írása lényege a sajtó és az országgyűlés, a sajtószabadság és az országgyűlés munkájának szembeállítása. 1848 történéseinek ilyen szemüvegen át való láttatása (ma már tudjuk), csak akkor volt „újszerű". „A mai napon minden hírlap ünnepi cikke és minden ünnepi beszéd úgy fog megemlékezni a pesti márciusi ifjúságról, hogy ez az ifjúság vívta ki a magyar szabadságot 1848. március 15-én. Szép, sőt gyönyörű és lelkesítő dolog volt, amit csináltak, de az események közismeretes leírásai igen egyoldalúak .. . 1848. március 15-én az országgyűlés Pozsonyban volt - az egész sajtó Pesten. ... A híres tizenkét pont ugyan szép, de már nem volt új dolog. Pulszky Ferenc megírta, hogy már volt tizenkét pontja csaknem minden vármegyének, szinte külön műfajjá vált az alkotmány-változtatásokra irányuló kívánságoknak tizenkét pontba való összefoglalása. A bécsi diákok is szerkesztettek »tizenket pontot« s elfogadtatták azokat az alkotmányos mozgalmak osztrák vezetőivel. Pesten március 15-én proklamálták a sajtó szabadságát. Pozsonyban a Rendek már március 14-én bizottságot alakítottak a sajtótörvény kidolgozására, megszavazták a népképviseletet, a nemzetőrséget is március 14-én, s elvben kimondották a » vallási jogok viszonosságát«, az esküdtszékek létesítését, s az egyesülést Erdéllyel. - Mindehhez a főrendek már március 14-én hozzájárultak. A pesti tizenkét pont, a március 15-én kinyomtatott formában »felelos miniszteriumot« követelt, de Kossuth Lajos már az előtte való este, amikor Pozsonyban fáklyászenét rendeztek a tiszteletére, a jobbján álló gróf Batthány Lajost, mint az első magyar felelős miniszterelnököt mutatta be az ujjongó tömegnek. . . . Ezek a szavak nagyon komoran hangzottak ma és semmiképpen sem egyeztethetők össze azzal a hangulattal, melyet 1848. március 15-ik napjának emléke ébreszt bennünk. A valóság talán kevésbé lelkesítő, mint az a forma, amelyben a valóságnak emlékezete fennmaradt az ország legzseniálisabb és legnépszerűbb íróinak és költőinek feldolgozásában. Igen sok okos ember véleménye szerint azonban ma már egészen mindegy, hogy a nyolcvan évvel ezelőtti események az országgyűlésnek s az államférfiaknak voltak-e köszönhetők, vagy egy maroknyi lelkes fiatalság tavaszi felbuzdulásának? De ha elfogadjuk a történelmet »az élet tanítómesterenek«, azaz, ha tanulni akarunk a történelemből, akkor ne zavarjuk össze a költészetet a valósággal, azaz lelkesedjünk a költő művein, de tanulni inkább a historikusoktól tanuljunk. Nem mindegy, hogy a sajtószabadságot a Pilvax Kávéház asztaltársasága csinálta-e, vagy az országgyűlés? A sajtó ma lelkesedhetik a szabad sajtó első termékéért, a cenzori engedély nélkül kinyomtatott „tizenkét pont"-ért, de e 12 pont helyett inkább a negyvennyolcadiki sajtótörvényt reklamáljuk, s azt az esküdtszéket, melyet az utolsó rendi országgyűlés egészen angol mintára részletesen kidolgozott, s amely nélkül a sajtószabadság csak elméleti valami, nem több, mint egy sor a márciusi ifjak tizenkét pontjában. Március 15-ike megünneplésének csak akkor van tartalma, ha e nagy napnak nemcsak a hangulata ébred fel bennünk, hanem eszünkbe