Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC (1848-1849)

A millennium évében, a Szabadság című lap március 14-ei számának vezércikkében olvasható: „Elcsigázza a nemzetet azon szerencsétlen viszony, amelyben Ausztriával vagyunk. Mi ültetjük a fát, az osztrák eszi az eprét. Nemcsak az úgynevezett közös ügyekben, de mindenben sokszor észre sem vesszük - kényszerítenek bennünket az osztrák szellemhez simulni, amely pedig szolgai, alázatos s mindent a tróntól váró, tehát homlokegyenest ellenkezik a magyar szellemmel. Ünnepeljük meg hát nemzeti ünnep gyanánt 1848. március 15-ének évfordulóját. Örömünnep ez. Ámde jegyezze meg mindenki, hogy nem elegendő ám az, ha minden külső fénnyel és pompával üljük meg e napot. Helyesen van ez is. De az igazi megünneplése e napnak az, hogy a magyar polgárok kebelében új erőre ébrednek azon eszmék, amelyek 1848. márczius 15-ikét oly dicsővé avatták. Tegyünk e napon is fogadást, hogy hívek leszünk a haza függetlenségéhez és szabadságához." 1897-ben, a szabadságharc fél évszázados ünneplése előtt egy évvel Miskolcnak Soltész Nagy Kálmán személyében kormánypárti, szabadelvű polgármestere volt. De élt a sajtószabadság, így a miskolci Függetlenségi és 48-as Párt közlönye, szinte teljes lapszámmal adózott 1848. emlékének. A vezércikk mellett több, mint három oldalon adott számot a miskolci ünnepségekről, amelynek „vezérintézménye" az evangélikus ref. főgimnázium, s az annak kebelében működő „Kazinczy-önképzőkör " volt. A „tanügyi kör" a Korona dísztermében emlékezett meg, s ezen „ott volt városunk közönsége rangés vallásfelekezeti különbség nélkül, s így ezt a nagyszabású ünnepélyt valóban a polgárság ünnepének nevezhetjük". A sajtó beszámolt a diósgyőri ünnepségekről, amelyet az ág. evangélikus egyház rendezett, s külön megemlékezés volt a diósgyőri gyárban is. A lap vezércikkének részlete világosan fogalmazza meg a függetlenségi alapállást és gondolkodást: „Most én akkor! Mintha nem is ebben az országban élnénk már, melyben 1848 végbement, - mintha nem az akkori nemzedék, hanem egy egész idegen, fásult, a 48-49. eseményeitől nem is érdekelt nép fiai lennénk. . . . Vannak még számosan közülünk, kik saját szemeikkel látták eme nagy napok dicsőségét, és akik megmérhetik a különbséget, mely az akkori nemzedék nemzeti eszményei és a mi korunk úgynevezett »nemzeti vivmanyai« között létezik. . .. Ha ama halhatatlan hősök visszatérnének közénk, mit mondanának ahhoz, ha látnák, hogy a nemzet enyészhetlen függetlenségi vágyának teljes beteljesülésül, a százados küzdelmek sikeres befejezésül kívánják tekinteni az olyan provincziális alkotmányosságot, mely a nemzet legfőbb javait idegen hatalmak rendelkezésének szolgáltatja ki, - és ha látnánk, hogy ezt a történelmi lemondást közel három évtized óta változhatlanoknak hirdetett törvények és erőszakos, mandátumaikat megvásárolt parlamenti többségek segítségével valósággal a nemzeti élet alapjává is tették? . . . Vajha mielőbb elérnők, hogy a nemzet és törvényhozásunk többségéről is elmondhatnók ezt, s hogy méltó utódai 1848. márczius tizenötödike nagy szellemének!" A szabadságharc fél évszázados évfordulójának megünneplése nemcsak városi, megyei, hanem országos esemény is volt. Miskolcon a városháza nagytermében díszközgyűlést tartottak, a nap programját Tarnay Gyula alispán állította össze, amelynek „csúcsa" Szemere Bertalan sírjának „a megyei és városi hatóságok általi közös megkoszorúzása" volt. A lapokban a még élő résztvevők vissszaemlékezésein túl aktuális po-