Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)
A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC (1848-1849)
vezérkarból. Amit Görgey akart, az most már Kossuth támogatásával valósult meg. Miskolc és Borsod megye települései, lakói számára 1849. június elején elkezdődött a szabadságharc harmadik, közel két hónapig tartó befejező szakasza, amely a császári megszállás helyett orosz megszállást jelentett, a környék pedig a várostól keletre és nyugatra felvonulási területből hadszíntér lett. Az orosz beavatkozás rémképe 1849 februárjától kísértett, de az osztrák-orosz szövetségre csak májusban került pecsét. Ferenc József május 1-én kért hivatalosan segítséget Miklós cártól, aki Lengyelország alkirályát, Iván Paszkevicset utasította a szükséges előkészületek megtételére. 1849. május 21-én Varsóban amikor Ferenc József térdre borulva kezet csókolt Miklós cárnak, a magyar szabadságharc ügye (ha addig még voltak is illúziók) véglegesen megpecsételődött. A szerződés megkötését követő napokban Miskolcon is megjelentek a hirdetmények, falragaszok, hogy „a muszka ellen keresztes háború rendeltetik", de a fáradtság és a félelem már nagyobb volt, mint a lelkesedés. Wysocki József a szabadságharcban honvéd tábornok, korábban a krakkói nemzetőrség tisztje mintegy háromezer főre tehető lengyel légiójával a városban lelkesedést váltott ki, ami az oroszokat viszont dühítette. Szendrei János írja Miskolc monográfiája IV. kötetében, hogy a lengyel légió „városunkban igen nagy élénkséget adott. Tábornokuk volt Visóczky. Ezen seregnél nagy fényűzés uralkodott, itt tavasztól kezdve szinte az orosz sereg bejöveteléig időzött." Paszkevics 1849. június 6-15-e között az orosz fősereg zömével átlépte Dukla tájékán a határt, s Eperjes-Kassa-Miskolc fontosabb települések elfoglalását célul tűzve nyomult előre. Az intervenciós sereg nagyobb volt, mint a júliustól Haynau báró főparancsnoksága alatt álló osztrák haderő. A 200.000 fős sereg 3 hadtestből és más egységekből állt, a gyalogságot 600 ágyú erősítette. 2 hadtest pedig Erdélyben támogatta az osztrákokat, de még egy hadosztálynyi „segítséget" kapott Haynau is. Fontos tudnunk, hogy a szabadságharc idején az északi front, az északi határ mindig gyenge pontja volt a védekezésnek. 1848 végén, 1849 elején Mészáros, majd Dembinsky is vesztett Schlick altábornagy ellen. A Dembinsky helyét június közepén átvállaló Wysocki tábornok „serege", vagy „légiója" a lengyeleken kívül magyarokból, szlovákokból, ruténekből, románokból és magyar szolgálatba állt osztrák hadifoglyokból állt. Amikor a jó szándék és lelkesedés, valamint a területellenőrzés és rendfenntartás helyett a szervezett fegyveres ütközetek felvállalására lett volna szükség, szinte természetesnek kell tartanunk a folyamatos visszavonulásukat. Előbb Miskolcig, majd Hatvan térségéig hátrált a légió. A fel-dunai hadtest Görgey irányításával ekkor még Komáromban volt, így az oroszok ellenállás nélkül szállták meg Görömböly-Miskolc-Forró térségét. A fősereg Miskolc környékén vesztegelt június 29. és július 7. között, amelynek fő oka a magukkal hurcolt, de itt dühöngve kitört kolerajárvány. (A járvány közel 5.000 embert érintett.) Az oroszok elővéd egységei tovább vonultak, s Rüdiger tábornok, hadtestparancsnok vezetésével július 7-én elérték Mezőkövesdet. Miskolcon helyőrség maradt az osztrák Karl von Roth vezérőrnagy irányítása alatt. (Ez a korabeli leírás és számbavétel szerint egy orosz ezredet, egy osztrák zászlóaljat, két dzsidás századot, fél század kozákot jelentett, valamint hat ágyút. Elsődleges feladatuk a mintegy kétezer kolerás be-
