Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI RENDSZERVÁLTÁS. A HARMADIK KÖZTÁRSASÁG (1988-1989)

gazdasági körülmények, s főleg a szűkös tanácsi költségvetés miatt perspektíva-nélkülivé vált a munkájuk, választókerületeik gondjain a legtöbb esetben nem tudtak segíteni. A tanács munkájában meghatározó szerepe volt a bizottságoknak. A Végrehajtó Bizottság havi rendszerességgel tartotta üléseit, rendkívüli ülésre évente egykét esetben került sor. Határozatképtelenség miatt elmaradt ülés nem volt. A napirendekre jellemző volt, hogy a „Bejelentések, javaslatok" címszó alatt megtárgyalásra kerülő témák száma kb. kétszerese volt az ún. főnapirendeknek. A Tanács a kötelezően létrehozandó ügyrendi, jogi és igazgatási, valarrünt a számvizsgáló bizottságon kívül további öt bizottságot hozott létre: (városfejlesztési és koordinációs, városüzemeltetési termelési és ellátási, művelődési és ifjúsági; egészségügyi és szociálpolitikai, lakásügyi társadalmi bizottságok). Ezen túlmenően az eseti feladatok elvégzésére szakemberekből álló „ad hoc" bizottságok létrehozására is sor került. A bizottságokban a tanácstagok és felkért szakemberek eredményes, érdemi munkát végeztek. A nyilvánosság megteremtésének, a lakossággal való kapcsolattartásnak sajátos módját jelentette a lakossági fórumokon túl az 1981-ben létrehozott 18 tanácskozási központ, illetve az 1988-ban szervezett 6 elöljáróság. A tanácskozási központok egyrészt keretet biztosítottak a társadalmi vitára bocsátott törvénytervezetek, különféle koncepció megvitatására, másrészt fórumot jelentettek az adott városrészt érintő döntések, tanácsi előterjesztések előkészítésére, véleményezésére. 1988-ban az elöljáróságok létrehozását mind a tanácstagok, mind pedig a lakosság részéről bizonyos mértékű túlzott várakozás előzte meg. A tanácstagok a jog- és hatáskörrel együtt több pénzt; illetve fejlesztési lehetőséget, a lakosság ügyeinek pedig gyorsabb, rugalmasabb intézését remélte. Az évek során azt tapasztaltuk, hogy a központok, illetve elöljáróságok működésében elsősorban a tájékoztatási funkció érvényesült és nem sikerült a kívánt mértékben megvalósítani a döntések demokratikus előkészítését. Az általános hiánygazdálkodás körülményei között a lakossági elégedetlenség, illetve érdekellentét a fórumokon csapott össze, s gyakran nem az eredeti cél, hanem az igény-megfogalmazás dominált. A ciklus utolsó évében mind a tanácskozási központok, mind pedig az elöljáróságok működése visszaesett. II. Városfejlesztés, gazdálkodás, városüzemelés, lakossági ellátás A tanácstestület mandátuma, időtartama lényegében egybe esett a VII. ötéves tervidőszakkal, így a VII. ötéves tervkoncepció, majd az azt követő VII. ötéves tanácsi terv jóváhagyásával tulajdonképpen öt évre szóló munkájának alapjait rakta le, s határozott a város fejlesztési irányairól és döntött a városüzemeltetés feladatairól. 1. A városfejlesztésnél alapvető célkitűzésként a korábbi alapellátásra orientált mennyiségi fejlesztés helyett a minőség, az „emberibb" léptékű, komplex városfejlesztés került megfogalmazásra. Ennek érdekében olyan követelmények meghatározásra került sor, mint a működtetés biztosításának elsődlegessége, az egyes ágazatok és térségek arányosságának, viszonylagos egyensúlyi állapotának megteremtése, a minőségi elemek hangsúlyozottabbá tétele minden területen.