Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC (1848-1849)

és vásárlók, akik a nap nagyobb részét itt töltik. . . . Közvetlenül a Szentpéteri kapu mellett terül el Miskolc legmostohábban kezelt városrésze, a Tetemvár. Valamikor az avasi pincéknek erős konkurenciát jelentő bortároló pincék, földalatti barlangok kusza sorai hálózták be a domboldalt. A lakosság elszegényedése következtében azonban a pincesorok lassan lakóházzá léptek elő, úgyhogy ma már ezer és ezer család lakja azt a nyáron sártengerben úszó, télen nyaktörő jégpályává változott vidéket . . . Épp ilyen vigasztalan a Tetemvár és a Bábonyi bérc között húzódó utcák külső képe is. A Fábián utcában a hoszszú évekkel ezelőtt megépített makadám utat sohasem javították. . . . Hasonló a helyzet a Pallós és az Árpád utcákon is." Tehát a tér és a környező utcák rendezése már a két háború között is foglalkoztatta a sajtót, de a város vezetőit is. Ahogyan a tér első rendezését a Petőfi szobor elhelyezése kívánta meg, ugyanúgy a Petőfi szobor lett a néhány évtized múlva felvetődő új térrendezés oka, kiinduló pontja. Ezt természetesen megelőzte a Szentpéteri kapu építészeti képének megválasztása, amelyet követni kellett a városból kivezető és a városba bevezető útvonalak megváltoztatásának, új közlekedési nyomvonalak kialakításának. 1989-ben egy létező környezethez kívánták már a teret átalakítani, s ez felvetette azt is, hogy maradhat-e a szobor jelenlegi posztamensén, azokkal a domborművekkel, ábrázolásokkal, amelyek az 1950-es évek internacionalizmusa jegyében készültek. A térrendezéshez akkor négy millió forinttal kívánt (tudott) hozzájárulni a város, a többit egy létrehozandó alapítvány kellett volna, hogy biztosítsa. Annyiban mindenki egyetértett, hogy a tervezett térrendezés 1990 márciusára nem fejeződhet be. 1992-ben már egyértelműbben fogalmazódtak meg a szoborral kapcsolatos fenntartások „... itt áll az ország egyetlen olyan Petőfi szobra, amelynek posztamensét munkásmozgalmi témájú reliefek borítják. A hős költő alatt kulikalapos kínait is láthatunk a nemzetközi proletariátus jelképeként. A furcsaság gyökere a tegnapban kapaszkodik, ugyanis a rendszerváltás idején határoztatott el, hogy ezt a teret megszépítik, átépítik, hiszen méltatlan már nemzeti ünnepünkhöz. ... a Petőfi tér ma már nem tér, csak egy poros, lehangoló háromszög a forgalmas utak ölelésében, egy most már félreeső, ácsorgó bronz Petőfivel." Enmagam is emlékszem szakmai beszélgetésekre, tervekre, amelyek Sári István és Rostás László neveit, elképzeléseit idézi. A teret úgy kívánták kialakítani, hogy annak legyen más funkciója is, tehát az átalakított teret üzletek, szolgáltató egységek vették volna körül, ezzel egy kicsit „feledtetve" az építészetileg szegényes, lepusztult környezetet. A tervet akkor nem fogadták el, még olyan áron sem, hogy legalább a szint alatti - egyébként is szükséges „alépítmények" elkészüljenek. (Az átalakítás költsége már meghaladta a tízmillió forintot.) 1998 elején - gondolva Petőfi Sándor születésének 175., a forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára - a térrendezés ügye a szakmai berkeken túl, a sajtóban újra felvetődött. Az eltelt fél évtized alatt sok dolog változott, de maradtak azonos pontok is. így a térrendezésnek továbbra is feltétele a Tetemvár csatornázásának megoldása, a téren az alépítmények kialakítása. A kiírt pályázat eredményhirdetése megtörtént, azt az ARC Építészeti Iroda nyerte, Rostás László tervei alapján. „A rekonstrukció így két ütemben készülhet el. Az első ütemre 25 millió forintos előirányzatot terjesztünk a közgyűlés elé - mondja