Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 4. (Miskolc, 1997)
A GYŐRI KAPU TÖRTÉNETE - A Győri kapu (volt Sváb sor) ipari üzemei és épületei, lakótelepei a térképek tükrében, I.
A templom és rendház (délkeletről), 1997. azt, amelyet 1943-ban írásban rögzítettek, de kikötötték, hogy a szerződés jóváhagyását a magyar belügyminisztertől kell kérni. A névszerint megejtett szavazáskor - pártállástól függetlenül - mindenki a terület átadása mellett foglalt állást. Az indoklásban kimondták, hogy a közgyűlés a kért területet 40 pengős négyszögölenkénti egységáron már átadta a rendház részére, de „a közbejött háborús cselekmények következtében sem a szerződés jóváhagyása, sem a terület átadása nem történt meg. Mivel ugyanazok az indokok ma is fennállnak a terület átadására, melyek 1943-ben fennállottak, a terület átengedését a közgyűlés ma is szükségesnek tartja. Egyfelől, mert a szóban lévő területen a városi szabályozási tervnek megfelelő építkezés fog történni és pedig a városnak azon a részében, hol a házhelyjuttatások során a közeljövőben sokan fognak letelepedni, másfelől mert a kérelmező Karmelita Rend emberbaráti és szociális tevékenységének változott viszonyok között is állandó tanújelét mutatja. A súlyos gazdasági viszonyok között tervezett és határidőhöz kötött munkáját a rendnek úgy kívánja közgyűlésünk elősegíteni, hogy az ingatlant az 1943. évben pengő értékben megállapított vételár átértékelése nélkül bocsátja rendelkezésre."