Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 4. (Miskolc, 1997)
FŐISPÁNOK BORSOD VÁRMEGYÉBEN ÉS MISKOLCON - A címadományozás története, a főispánság „gyakorlása"
Dr. Puky Endre (1871-?) 1922. szeptember 21-én a Budapesti Közlöny adta hírül, hogy a belügyminiszter előterjesztésére Bethlen István miniszterelnök Lichtenstein Lászlót - érdemei elismerése mellett Miskolc thjf. város főispáni állásából felmentette, s helyette Puky Endre dr.-t, Abaúj-Tornavármegye főispánját kinevezte Miskolcra. A trianoni döntés után vált gyakorlattá, hogy az elcsatolt részek megyei főispánjait nevezték ki Miskolc, vagy Miskolc és az adott megye főispánjává. Puky kinevezése nem érintette az ő abaúji főispánságát, s mikor Abaúj székhelye Szikszó volt, a két település között ingázott. A korabeli megítélés szerint szakmáját jól ismerő, közgazdaságban is képzett politikus volt, aki számára Miskolc kevésnek bizonyult. Megyékben, képviselőségben, országos megbízatásokban gondolkodott, ami végül is megvalósult, de Miskolcon átfutó embernek tartották, emlékét is gyorsan elfeledték. Puky Endre a „régióban", Kassán született. Középiskoláit Budapesten végezte, egyetemi éveit pedig Budapesten, Bécsben és Debrecenben „koptatta" el. Végzettségét tekintve jogász volt, Kolozsváron lett az államtudományok doktora. Közigazgatási gyakorlatát Bécsben szerezte, majd később Hajdú, ezt követően Abaúj-Tornavármegye szolgálatába lépett. Aljegyzőként kezdte, majd bankvezetőként folytatta. Abaúj főjegyzője, majd választott első embere, alispánja volt. Lakott Kassán, Szikszón, majd Miskolcra költözött. Miskolcon két évet töltött el, amikor Puky Endre, 1929. 1924-ben (s január elsején) lemondott abaúji főispánságáról azért, hogy képviselőként jelöltethesse magát a tornai választókerületben. Itt meg is választották, s ezért mondott le miskolci főis-