Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 4. (Miskolc, 1997)

FŐISPÁNOK BORSOD VÁRMEGYÉBEN ÉS MISKOLCON - A címadományozás története, a főispánság „gyakorlása"

ször élesebben, mint diplomatikusan, különösen pedig a legutóbbi epokális korszakig, mikor próbára tették a nemzetet, s melyről elmondhatjuk, hogy korunk egyik legsötétebb korszaka, amidőn egy inparlamentális, alkotmányellenes és így törvénytelen kormány kezelte a hatalmat, szövetkezve mindennel és mindenkivel, aki kapható volt a nemzet ellen . . . Politikai jogait tiszteletben fogom tartani rmndenkinek, miként saját politikai meggyőződésemet nem rendelhetem alá senkinek sem, de gondom lesz arra is, hogy akár a nemzeti állam egysége, akár a vallásfelekezetek közti béke, akár a tulajdon szentsége, akár a társadalmi rend ellen lázadna fel valaki e vármegyében és ezeknek megbántására törekednék azzal az eréllyel és határozottsággal rajta leszek, amelyet a nagyérdekek megóvása és istápolása megkövetel, hogy a törvény ellen való támadásnak jutalmát és megtorlását gyorsan és méltán vegye el mindenki/' A székfoglaló beszéd részben az előző kormánynak szólt, annak az időszaknak, amikor a megye megtagadta a kormányrendeletek végrehajtását és nem fogadta a megbízott főispánt, másrészt határozott politikai figyelmeztetésnek tűnik mindenki számára, aki a fennálló rendet megbontani kívánja. 1907. november 15-én került sor a Miskolc önállóvá válásáról szóló törvényjavaslat képviselőházi beterjesztésére. November 26-án a képviselők elé került a javaslat, amelynek elfogadása eredményezte az 1907. évi LI. törvénycikket „Miskolcz rendezett tanácsú városnak törvényhatósági joggal felruházásáról". A következő év arra szolgált, hogy a közös ügyeket válasszák széjjel, készítsék elő a két önálló, a városi és a megyei testület megválasztását. Mivel meglehetősen feszült volt a hangulat, gyakran izzott a légkör a bizottságokban, érthetően komoly feladat hárult a semleges főispánra. A dokumentumok alapján úgy tűnik hogy a Tarnay Gyula alispán és Szentpáli István polgármester közötti villongásokat Kubik Béla korrekten kezelte és oldotta fel. 1908. december 11-én ülésezett a város és a vármegye közgyűlése is. A megyeházán felolvasták a belügyminiszter leiratát, amelyben az együttműködést elősegítendő született meg a döntés, hogy a város és a megye főispánja ugyanaz a személy legyen. A közgyűlési jegyzőkönyv őrzi Tarnay Gyula és Szentpáli István búcsúbeszédeit. „Elhangzott tehát az utolsó szó - fogalmazott az alispán -, a vármegye közgyűlése termében többé Miskolcz város ügyeivel nem foglalkozunk. Székvárosunknak, kedvelt leányunknak a törvényhozás az 1907. évi 51. törvénycikkben külön házat emelt, s törvényhatóságunk eddigi közönségének egy nagy és tekintélyes része új épületbe vonul, hogy saját háztartásában ügyeit önállóan s tőlünk egészen függetlenül intézhesse. A régi Borsodvármegye is megszűnik. Ne mulasszuk el tehát ezen történelmi pülanatot megrögzíteni, ne hagyjuk elmúlni a perceket anélkül, hogy az elválást a közös múlt, a közös emlékek, a közös öröm és fájdalom idejének felidézésével meg ne édesítsük. Miskolcz város Borsodvármegyének évszázadokon keresztül volt székvárosa. Összeforrt azzal, mint szív a test többi részével. . . ." Szentpáli polgármester nemkülönben megtalálta a búcsúzás illő hangulatát mondandójában: „E vármegye védő szárnya alatt növekedett nagyra Miskolcz városa. Fejlődésének jelentékeny része a vármegye javára írandó. S ha most a törvényhozás jóvoltából különválik ez a város, nem hálátlanság ez, hanem az a természeti törvény, amely a méhrajt kiviszi a kasból, a madárfiókát elröpíti a fészekből, a leányt elszólítja a háztól, hogy új otthont alapítsanak.