Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)

Miskolc város díszpolgárai (1886-1996)

mondott a díszes temetésről, s „hazaköltözését" a következőképpen képzelte el: „Szállok, szállok majd egykor nagy sokára / Lassan, titkon egy kis ház udvarára / Megzörrentek ott egy keskeny ablakot / Az én édes jó szüleim laktak ott. . ." Szülei halála után átalakította a családi kúriát, ahol gyakran vendégeskedett Gyulai Pál és Vadnay Károly, de megfordult Görgey Artúr és Horváth Lajos is. A költő, közhivatalnoki munkájára a szabadságharc kitörése előttől készült. Mesterei között találjuk a jogász Vadnay Lajost, majd Szemere Bertalant, akit Írnokként elkísért a pozsonyi országgyűlésre is. Itt érték a márciusi forradalmi események. A szabadságharc alatt követte Szemere Bertalant, s tőle csak Aradon vált el. Szemere a magyar koronát menekítette Orsova felé, Lévay pedig bujdosva kereste menedékhelyét, Sajószentpétert. 1849-ben, amikor a kormány Debrecenben volt, s így Lévay is, megismerkedett és feleségül kért egy leányzót, akit nevelőapja, Kálmánczhelyi Gábor nem volt hajlandó a még biztos állással nem rendelkező Lágyhoz adni. A kapcsolat emlékét egy Arany János kötet tartotta meg, amelyben a költő versben fogalmazta meg Pápay Zsuzsa iránti érzelmeit. (A kötet 1936-ban a debreceni Déri Múzeumba került.) Lévay 1849 augusztusa és 1850 februárja közötti időt a szüleinél, Szentpéteren töltötte, majd Pestre utazott, s a Pesti Naplónál lett tárcaíró, Bátor Miklós álnév alatt. Itt alakult ki egy életre szóló barátsága Arany Jánossal. (Arany halála után helyére Lévay Józsefet hívták meg, de ő nem hagyta el Miskolcot.) 1852-1860 között a református gimnázium tanára lett. (Az iskola 1936-1950 között viselte egykori tanára nevét, majd visszakerülve a református egyházhoz 1994 végétől ismét visszakapta Lévay József nevét.) 1860-1865 között vállalta el először a megyei hivatalt, majd Vay Miklós főispán főjegyzővé hívta és tette meg. 1865-1894 között volt Borsodmegye főjegyzője, majd 1895-1896 között alispán. 1899-ben negyedszázados főjegyzői munkásságát elismerve aranytollal tüntették ki, amelyet jelenleg is a Herman Ottó Múzeum őriz. A megyei díszközgyűlésen munkásságáról a következők hangzottak el: „Vármegyénk közéletében mindig vezérszerepet vitt; amellett, hogy jeles stiliszta, kiváló szónok is, mind a zöld asztal mellett, mind ünnepi alkalmakkor. Magánéletében a nagy műveltség, szerénység, vidám szellem és erő, meggyőződés jellemzi. 1895. év végén, amidőn meg akarván válni a közhivatal viselésétől marasztalóinak azt mondotta, hogy hátralévő ideje alatt már a maga lelkével akar társalogni." Lévay Józsefhez a közismert költőhöz, az ékesszólású megyei hivatalnokhoz erőteljesen kötődött Gyulai Pál (1826-1909). Kapcsolatukat „ideális barátság"-nak nevezték, bár Gyulai erősen megrótta, amikor felvállalta a hivatali munkát. Lapjában azt írta, hogy „Lévay egy főjegyzői tollért megtépte költői szárnyait". Később a feszültség feloldódott, hiszen Lévay „tovább virult a magyar irodalom mérhetetlen dicsőségére". Legendákat őriztek a miskolciak arról, ahogy a két idős férfi felkapaszkodott az avasi domboldalon a pincébe tartva. „Gyulai kezében egy csomó fakanál, Lévay kezében pedig a papírosba takart felvágott és egyéb elemózsia volt. Elől ballagott dohogva, szokása szerint zsörtölődve Gyulai, utánna pedig néhány lépésre barátja Lévay, aki dehogy is mondott volna ellene barátjának. Ráhagyott mindent. A Lévay pincéje előtt aztán tüzet raktak, esténként megfőzték vacsorájukat és mint két öreg gyerek örvendtek a romantikus