Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)

Miskolc város díszpolgárai (1886-1996)

Avas tavasz-nyári akácillatos, langyos estéjé­nek." Gyulai amikor 1909-ben eltávozott, sírkö­vére az akkor már 84 éves Lévay a következő verset küldte, vésette: „Kereste hűn, bármerre lépett, / az igazat, az örök szépet. / S mert a föl­dön el nem érte, / Lelke az égbe szállt fel érte. / De szelleme a hazahoz tapadt, / És műveiben örökre itt maradt." 85 éves volt a költő, amikor Miskolc város közgyűlése díszpolgári oklevéllel ismerte el élet­művét. Ennek az a különlegessége, hogy 1910. március 22-én 86. kgy./1910. szám alatt hozott határozat - a korábbi gyakorlattól eltérően ­most két személyről fogalmaz. „Tisztelettel in­dítványozzuk - olvasható a város Arany-köny­vében -, hogy tekintettel azon kiváló érdemekre, amelyeket mint Miskolcz városának évtizedeken át országgyűlési képviselője, továbbá mint a ma­gyar törvényhozásnak egyik elsőrendű tagja, közéleti működésében szerzett, Méltóságos Hor­váth Lajos főrendi házi tag urat, valamint nagy irodalmi és kiváló költészeti munkásságára való tekintettel élő költőink egyik legnagyobbikát, Nagyságos Lévay József nyug. alispán urat válasz­sza meg Miskolcz t. h. j. f. város a szervezeti szabályrendelet 12. §-ának 15. pontja értelmében városunk díszpolgáraivá és az erről szóló dísz­oklevelek az illetőknek küldöttségileg adassanak át. Kelt Miskolczon 1910. évi márczius hó 19-én." A közös ajánlásnak és elfogadásnak az alapja a két férfi holtigtartó barátsága volt. Hor­váth Lajos egy év múlva, 1911-ben meghalt, s végrendeletében „felejthetetlen barátjára" élete végéig évi 800 korona támogatást hagyott. Lévay József az adományt nem fogadta el, felajánlotta a városnak, hogy azzal saját belátása szerint tá­mogasson arra rászorulókat. A 180. kgy./1911. számú határozat erről a következőképpen fo­galmaz: „Törvényhatósági bizottságunk - Lévay József úr nagylelkű adományát -, mely a közjó emelkedett felfogása mellett városunk iránti sze­retetének újabb bizonysága, - hálás szívvel fo­gadja, s a nagylelkű Horváth Lajos által tett ha­gyomány kamatainak felhasználása előtt - Lévay József úr véleménye mindig megkérdezzék a te­kintetben, hogy ezen összeg mely czélra for­díttassék. Miről a nagylelkű adományozót s megfelelő eljárás végett tanácsunkat értesíteni rendeljük." A díszpolgári oklevél szövegének néhány fogalmazványát a levéltár, az eredeti oklevelet pedig a Lévay-hagyaték részeként a Herman Ot­tó Múzeum őrzi. A tervezet szerint az oklevélre az alábbi szöveg került volna: „Mi, Miskolcz tör­vényhatósági joggal felruházott város közönsége adjuk tudtára mindenkinek, akiket illet, hogy a törvényhatósági bizottságnak alulírt napon tar­tott rendes közgyűlésében Nagyságos Lévay Jó­zsef urat, Borsodvármegye nyug. alispánját a magyar költészet nagynevű alakját városunk fejlődése körül kifejtett buzgó s eredményes köz­reműködéséért, iránta érzett tiszteletünk s há­lánk jeléül Miskolcz város díszpolgárává megvá­lasztottuk, s őt mindazon jogokkal felruháztuk, melyek városunk polgárait megilletik. Minek hi­teléül jelen díszpolgári oklevelet a város pecsét­jével ellátva kiadtuk. Kelt Miskolcz thj. város törvényhatósági bizottságának 1910. évi márczi­us 22-n tartott rendes közgyűlésében. Dr. Nagy Ferenc főjegyző, dr. Szentpáli István polgármes­ter." A kitüntető oklevél átvétele után, 1910. áp­rilis 14-én keltezve, Lévay József a következő kö­szönő levelet címezte a közgyűlésnek. „ ... E ki­tüntetésre érdemet alig találok magamban, ha azt nézem, hogy hosszú közpályámon mily ke­vés módon és alkalmam volt nekem közvetlen

Next

/
Thumbnails
Contents