Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)

A magyar honfoglalás 1000. és 1100. évfordulójának megünneplése Miskolcon

Építészeti alkotások, a városkép alakulása Miskolcon 1896-ban A polgármesteri jelentések, de a napi sajtó is rendszeresen tájékoztatott a városi építkezé­sekről, a városkép átalakításáról. 1896 minden bizonnyal a 19. század végének legnagyobb sza­bású épületeit jelzi. Felvetődött, hogy ezeket az épületeket táblával kéne jelölni, így is emléket állítani a millenniumi alkotásoknak, aztán az ünnepen túl, valahogy feledésbe merült a nagy elképzelés. A város közgyűlése 1896 májusában nyil­vánosságra hozta a megkezdett, illetve az év vé­géig átadandó építkeztéseket. Eszerint már épült a tüzérek laktanyája (a mai Baross G. utcai épü­lettömb), s közelében a villamos tervezett in­dítóháza. A belvárosban az egykori Pap-malom tér rendezése volt a legfontosabb. „Kialakul a tér, s azon a fürdő mellett meghatározó lesz a Ke­reskedelmi és Iparkamara új székháza. A tér és a Széchenyi utca sarkán elkezdődik a polgármes­ter házának építése" (a mai Szarvas gyógyszertár és más üzletek épülete). Két nagy épület változ­tatta meg a Nagy-Hunyad utca hangulatát. A Hunyadi u. páratlan oldalán (mai Hunyadi u. 3.) elkezdődött Jesze István, később Papp Antal eme­letes házának építése. Az ev. ref. templom kör­nyéki, s az utca túlsó oldalára is átnyúló teret le­zárva, a mai páros számozású oldalon (Hunyadi u. 8.) megszületik a kétemeletes ún. Luther-ház, meghatározva a későbbi tér arculatát, hangula­tát. Erről a Borsodmegyei Lapok 1896. május 8-i száma írta, hogy „már a jövő héten kezdik az evangélikus egyház összes épületeit újítani és ta­tarozni, valamint a díszes kétemeletes palotát is foganatba teszik." A Városház tér főutcái oldalán csak felújították az épületeket, így a Szeremley­házat (Városház tér 5. sz.), a másik oldalon, a Kis-Hunyad u. sarkán pedig hozzákezdtek Rad­ványi István emeletes házának építéséhez (mai Városház tér 2. sz.). A harmadik építészeti tömb a Szinván túl, az Avas alatt készült meghatá­rozni a város arculatát. „Bársony János emeletes bérházát is építeni kezdik a jövő héten, mely az épülő ref. főgimnázium melletti tért díszessé teendi." A főgimnázium épületének csak alapkő letételét tervezték a millennium évében. Ezeket az építkezéseket koronázni kívánta az „igaz­ságügy jövendő hajléka", a törvényszéki palota (mai Dózsa Gy. u. 4. sz.), amely - a kevesek közé tartozva - azonban 3 év késéssel, 1899-ben ké­szült el. A millecentenárium évében, a mai Miskol­con jóval kevesebb lehetősége van a városnak új építkezésekre, vagy felújításokra, mint egy év­századdal korábban elődeinknek volt. Az átala­kított Dőry-kúriában vagy Rákóczi házban (Rákóczi u. 2. sz.) az idén megnyílik a városi mú­zeummá minősített Miskolci Galéria új kiállítása. A színházi rekonstrukció befejezése egyben az új Színház- és Színésztörténeti Múzeum átadását is jelenti majd. Az átalakított épületek közül talán figyel­met érdemel a Batthány u. 1. számú, egykori gö­rög kereskedőház, amelynek emléktábláját éven­te megkoszorúzzák a miskolci polgárok.

Next

/
Thumbnails
Contents