Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

Miskolci különlegességek

A kolera pusztításai 1831-ben és 1849-ben A várostörténeti feljegyzések a tűzvész, árvíz, földrengés és az üstökös megjelenése mellett az elemi katasztrófák, természeti csapások körébe sorolták a pestist és a kolerát is. A 19. században kiemelték az 1843., 1846., 1852., 1865. években pusztított tüzeket, az 1845. évi de főleg az 1878-as árvizet, az 1851-ben, valamint 18621863 között pusztított marhavészt, dögvészt. Földrengést 1868-ban és 1883-ban észleltek Miskolcon, míg az égbolton üstökös megjelenését 1858-ban, 1861-ben, 1872-ben és 1881-ben is feljegyezték. Kolerajárványról Miskolc tudós orvosa, Benkő Sámuel (1743-1825) 1781-ből tudósít a tünetek leírásával. A 19. században az első nagy kolerajárvány 1831-ben tört ki, de a város történetében az 1849-es járvány követelte a legtöbb áldozatot. Ezt követően 1855-ben, majd az olaszosztrák háborúból vonattal érkező katonák közvetítésével 1866-ban volt kolerás megbetegedés. 1872-1873 között a kolerához himlő is társult, s ez a két év alatt háromezernél több polgár halálát okozta. A 19. század első harmadában a kolerajárvány először érintette Európát. A korabeli híradások, későbbi feldolgozások szerint 1817-ben indult „első nagy pusztító útjára bengáliai hazájából" 1821-ben a Perzsa-öböl vidékén dühöngött, majd kereskedelmi, illetve karavánutakon keresztül terjedt el az akkori Oroszországban. A lengyel-orosz háború elősegítette betörését Lengyelországba, s így, Galícián keresztül nagyon gyorsan terjedt tovább a felvidéki megyék területére. Az északkeleti megyéket hasztalanul próbálták izolálni, mert - összefüggésben az ország belső áruforgalmával és úthálózatával - a gyorsan ölő kórt a fuvarosok, a só- és áruszállító tutajosok a folyókon és a szárazföldön egyaránt tovább terjesztették. A járvány hihetetlen gyorsasággal jutott el Pestre, de nem kímélte Bécset sem. Az elkeseredés a Felvidék megyéiben (Sáros, Szepes, Zemplén, Gömör és Abaúj településein) fegyveres felkelésbe torkollott. A gyógyító célzattal használt - egyébként életveszélyes gyógyszerek - túladagolása súlyosbította a helyzetet. A jobbágyok között elterjedt a híre, hogy uraik szándékosan gyilkolják halomra őket. A mintegy 150 helyiségre és tucatnyi mezővárosra kiterjedt felkelést támogatta, erejét fokozta az a terjengő hír, hogy rövid ideig kell fegyverrel kitartani, mert „a muszkák eljővén, ők az uraknak hóhérai lesznek, a parasztoknak pedig édesapjok." A Dózsa György utáni idők legnagyobb, s a magyar történelem utolsó parasztfelkelését a Dózsáék leveréséhez hasonlítható bosszúállás követte. Amikor a járvány megjelent vidékünkön, Borsod megyében is felállították az úgynevezett „Choleralis Deputatio"-t, vagyis az „Epekórság elhárítása tárgyában kiküldött Állandó Bizottság "-ot. A bizottság a megyéket járásokra, ezen belül szakaszokra osztotta fel, s minden szakasz élére politikai biztosokat állított. A biztosok folyamatosan készítették jelentéseiket, s ebből állt össze a számunkra most érzékelhető megyei kép. 1831 júliusában a megyében „ . . . már nyolcvan helyiségben van ezen ragadványos