Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

Miskolci különlegességek

eredményeit tárja a látogatók elé. A kiállítás ter­mészetéből következően a hatalmas mammut­agyar jelenlegi helyén ünnepelheti majd megta­lálásának és kiemelésének centenáriumát. A speciális miskolci lelet változatos kiállí­tási bemutatóihoz legalább ilyen változatos ál­lagmegőrzési, restaurálási históriák kapcsolód­nak. Az 1900-ban megtalált agyart ki kellett emelni. Csősznek Ferenc államvasúti fémöntő ja­vaslatát fogadták el - a régészeti ásatás területén nem egészen jártas szakemberek - aki „gipszpó­lyában, hatalmas faládába szorítva igen szép ál­lapotban emelte ki negyedmagával a szép leletet . . . Most ott díszeleg negatív alakjában, gipsz ágyában, s mivel csupán 20 cm-nyi megrövidü­lést szenvedett, így is egyike a világ legnagyobb agyarának . . ." így szólt az első „szakértői" vé­lemény. A „műtárgy" megvolt, de ki érthetett kon­zerválásához? Sokmindenki megcsodálta a tu­dománytörténeti értékű leletet, s egyetértettek abban, hogy konzerválására Rácz Jenő gyógysze­részt, az Arany Szarvas patika tudós vezetőjét kell felkérni. Rácz Jenő a munka elvégzése után megírta jelentését a múzeumegyesület elnökének, Gálffy Ignácnak. A dokumentum egy hagyatéki anyag részeként véletlenül megőrződött. Nemcsak be­mutatása szolgál tanulsággal, hanem az és, hogy a leírtak ismeretében történt második restaurá­lása. „Miskolcz, 1901. September 14-én. Kedves Elnököm! Hogy a Mamuth agyar preparálás eljárásom mód­szertana tudva legyen, részletesen körülírva mellé­kelve van szerencsém küldeni; mit a múzeum irattá­rába elhelyeztetni méltóztassál, hogy azt az utódok tudhassák, de ha még előjönne még egy nagyobb mamuth agyar - tájékozásul szolgálhasson. A mennyiben tegnap elvégeztem a mamuth agyarak és hozzátartozó leletek grupirozását, ugy hogy csak a lackozási müveietem van még hátra; szívesen kérlek odahatni, hogy azon ne változtassanak, és az ott ha­gyott utasításom lehetőleg figyelembe vétessék. Már most csak az elszámolás volna hátra; tekintve ugy a magam - valamint segédletem napi dijjait, va­lamint mintegy tizenkét kilónyi szereket, miket a pre­paráláshoz felhasználtam: kétszázötvenöt koronát tenne ki; de tekintve a muzeumunk csecsemő korát és anyagi nehézségeit is, ezen összegről a múzeum javára lemondok, azon óhajommal, hogy társadalmunk jó vol­tára és művelődésére - muzeumunk rohamosan gyarapodjék, és áldásos hatása mielőbb érvényesül­hessen — városunk diszére; annak kedvezményezőit pedig a jó Isten sokáig éltesse! Megköszönve a bennem fektetett bizalmat - őszintén üdvözöl szolgálatodra kész hived Rácz Jenő gy. E levél mellékelte: Miskolcz, 1901. szept. 12. Mamut agyar conserválása és a földből kivétele után prae­parálása. 1900 év November hó miskolczi határban a tiszavidéki vasúti állomás környékén talált Mamut agyar - kikészítése (praeparálása). Már a kivétel al­kalmával - enyv oldattal leöntetett - gypsz modelbe (ráöntve) - behozatott a városi múzeumba. Ekkor átadatott nekem praeparálás végett, a mit a következőképen vittem véghez: 1/ A mamut agyarat a gyps mássá tói - az agyar egy­negyed részéig - megtisztítva - tehát a látható felüle­tet - bevontam többször Dextrin és Gummi arabicum oldattal (l%-3% destillált vizben) egyenlő rész Natrium silicilicummal vegyitve. 2/ Eltávolítva az agyar mellől a gyps massât a fa tar­tója fenekéig - és csak annyi gypsz massa maradt, melyen az agyar teste fekszik - igy állván a kiszára­dásig - újból bevonattam 3 ko-nyi Natrium silicilicummal. 3/ A Natrium silicilicum beszáradása után beitattam 3 Liternyi mézga (Resinosa) oldatot, u. m. Olibanum,

Next

/
Thumbnails
Contents