Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

A város szíve, a Zsolcai kapui ipartelep

katasztrális holdnál nagyobb területen az elengedhetetlen víztorony, s az azt működtető gépház helyezkedett el, természetesen a vágóhíd közvetlen közelében, amint azt a felavatáskor készült fényképfelvételek mutatják. A körbekerített üzemet karámok, istállók, majd a sertésperzselő, sertésbontó, bélmosó, bőrszárító építmények övezték. 1907-ben épült fel a jegyár és a jégraktár. Addig különleges belső berendezésekkel termelték a jeget, s gyakorta okozott gondot a jégkamrák meghibásodása. A jéggyár függvénye volt egy másik, energiát termelő üzem beindításának. 1907-ben így épült fel a város szemétégető telepe, amelyben két darab egyenként 55 négyzetméter felületű túlhevítővel ellátott gőzkazán, egy nagy teljesítő képességű égető kazán, egy darab gőzgép és egy darab villamosáram fejlesztő üzemelt. Az égető rendeltetése eredetileg az lett volna, hogy a szemét elégetéséből nyert energia a jéggyárat, a vágóhidat, a vízvezetéki és csatornázási vállalat szivattyútelepeit lássa el hajtóerővel. Működés közben derült ki, hogy az égetésből előállítható energia lényegesen kevesebb, mint amennyit elképzeltek, így aztán 1911ben újabb égető egységeket kellett beépíteni. (A szemétégető üzemelése arra épült, hogy szén és fűrészporkeverékkel dúsították, majd úgy égették el a hulladékot.) A kapott energiából a jéggyár naponta 160 mázsa jeget volt képes előállítani, a raktárban pedig 3.500 mázsa készletet tudott felhalmozni. A jégraktárat, hasonlóan a vágóhíd hűtőteréhez a jégkészítéshez felhasznált hűtött sós víz áraAz ipari műemlék épület, 1995