Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

A város szíve, a Zsolcai kapui ipartelep

A közvágóhíd és a városi jéggyár (Vay u. 39.) 1872-ig, a céheket megszüntető ipartörvényig Miskolc húsellátásáról jórészt a mészárosok és hentesek gondoskodtak. A mészárosok először szerződtek céhbe városunkban, 1508-ban kapták kiváltságlevelüket. Velük a legkorábbi időktől együtt emlegetik a henteseket, akiket céhenkívüli húsárusoknak, kontároknak is nevez már 1585-ben a városi jegyzőkönyv egyik beírása. 1872-ben a mészárosok ipartársulattá szerveződtek, majd 1884-től a hentes mesterséget képviselőkkel egyesülve az általános ipartestületben egy szakosztályban képviselték a miskolci húsiparos mesterséget. A kézműves mester a századfordulóra gyáripari munkássá válik, az egykori vágóhelyek szerepét pedig átveszi a közvágóhíd, mint Miskolc város saját kezelésében működő üzeme. Az állatvágóhelyeket a 19. század utolsó évtizedéig - nagy vízigényességük miatt - a Szinvára építették. A mai Béke filmszínház helyén az 1878-as árvízig működött a diósgyőri koronauradalom 1768-ban épített (aztán többször felújított) Szinvára emelt vágóhelye négy hússzékkel, azaz bolttal. A Szinva alsóbb szakaszán, (ahol a gépkocsiparkoló helyezkedik el) a Kandia-sziget kezdődött, a rajta emelet épületekben zsidó vágóhelyek működtek. A Munkácsy utcától lejjebb kezdődő Belegrád-sziget végén (a mai Soltész Nagy Kálmán utcai híd környékén) még 1875-ben is új vágóhelyet építtetett a város. A megmaradt dokumentumok szerint a „városi vágóhíd" ellen mind a környék lakói, mint a Borsod-miskolci Gőzmalom vezetősége élesen / Az első közvágóhíd alaprajza, 1899