Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben (Miskolc, 1994)
Nagy múltú középületeink
*/4 Részlet az állandó történeti kiállításból két állító kiállítás, s Lévay József (1825-1918) hagyatéki anyaga külön szobában is látható volt. Amikor Horváth Lajos (1824-1911) Miskolc országgyűlési képviselője meghalt, a város történetének egyik legnagyobb temetésén búcsúztak tőle. (Sírja Szemere és Palóczy mellett a templom alatt az avasi domboldalon látható.) Végrendeletében 6 000 koronát hagyott a múzeumra, s ezzel együtt teljes könyvtárat, levelezését, kéziratait. Ennek értékét jól mutatja, hogy a múzeumalapítást a megye 2 600, a város pedig közel 5 000 koronával támogatta. A hagyatékokkal más esetekben is sok probléma, gond volt. Az 1930-as években városi célkitűzés volt a hagyatékok könyvtárainak egyesítése, s ezekből egy közkönyvtár megteremtése. így megszűnt volna a múzeum könyvtára is, termeiben pedig helyet kapott volna a 10- es honvéd Juidimúzeum anyaga. A múzeum felbecsülhetetlen értékű tárgyi és dokumentációs anyagot őrzött. Ezek jelentős részét 1943-ban összecsomagolták, s a háború elől mentve vasúton útba indították Egerbe. Mindmáig nem tudjuk, mi történt vele. A Herman Ottó Múzeum Miskolc egykor legendás háziezredéről annyi dokumentumot őriz, amennyit akkor nem tartottak fontosnak elszállítani. 39