Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben (Miskolc, 1994)

Nagy múltú középületeink

A múzeumépület és kiállításai (Papszer 1.)

A múzeumalapítás gondolata Miskolcon már 1884-ben felvetődött. Sürgette ezt a régészeti kutatások iránti igény is, amelyet a Bársony-házi kőszakócák megtalálása után, 1891-től főleg Herman Ottó szorgalmazott. A múzeumot végül is 1899-ben alapította meg az 1892-től működő Borsod-Miskolci Közművelődési Egyesület, amely ekkor felvette a Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeum Egyesület nevet.

Az első kiállítást 1902. október 26-án nyitották meg, s ennek nagy jelentőséget tulajdonított a város. A Korona szálló nagytermében estélyt adtak annak tiszteletére, hogy az akkor 43 000 lakosú város múzeumával beírhatta nevét az ország e téren kiemelkedő települései közé. A tudományos, a zenei és az irodalmi élet kiválóságai pedig előadásokkal tisztelegtek. A tárlaton három és félezer tárgy volt látható 1914-ig, s közülük kiemelkedett a mammutagyar. Ennek a különleges leletnek érdekessége az, hogy megtalálása óta 1990-ig egyetlen várostörténeti kiállításról sem hiányzott. Mint Miskolc „leglátványosabb és legismertebb tárgyát" sokan keresik. A lelet harmadik nagy restaurálása után az állandó régészeti kiállításon 1994 márciusától ismét látható a Papszeren, sok híres régészeti lelet társaságában.

A mammutagyart a múzeum egyik alapítója, Gálffy Ignác ásta ki 1900-ban a MÁV miskolci fűtőházának akkori bővítésekor, a földmunkák során. (Gálffy múzeumi érdemei olyan jelentősek, hogy 1953-ban Herman Ottó neve mellett az ő neve is érdemben vetődött fel az intézmény névadásakor.) A „330 cm hosszú jégkorszaki lelet viszonylag jó állapotban volt" - írta későbbi jelentésében. Első restaurálását Karánse- besi Rácz Jenő, az Arany Szarvas gyógyszertár szakértő tulajdonosa végezte. így várta látogatóit 1950-ig, majd egy új állandó várostörténeti kiállításban 1962-ig. 1964-ben restaurálták újra, s a jegyzőkönyv szerint a külső csontréteg alatt csodálatos látvány tárult a szakemberek elé. „Az agyar belseje már nem rendelkezett a csont belső természetes struktúrájával, hanem annak megmaradt ásványi részei váltakozva hol kristálycukorra, hol mokka vagy kockacukorra emlékeztető darabokra hullottak szét." A különleges történetú tárgy különösebb sérülés nélkül élte túl az 1967-es múzeum omlást, s látható volt 1974-1985 között az akkori állandó kiállításon is.

A múzeumi kiállítások természetesen váltották egymást, a gyűjtemény is folyamatosan gyarapodott, mind nehezebbé vált az együttélés az épületben működő női felsőkereskedelmi iskolával. 1920-ban komoly lehetőségként vetődött fel a Népkerti Vigadó múzeummá történő átalakítása, ahol a bővítésnek szinte korlátlan lehetőségei kínálkoztak. (Érdekes, hogy a Vigadó valamilyen múzeumi célú hasznosítása azóta sem került le napirendről, bár összeomlása jelenleg komolyan fenyeget.)

A múzeumnak voltak (és vannak) olyan különleges gyűjteményegyüttesei, amelyek önálló kiállítási egységként szerepeltek. így volt Szemere Bertalannak (1812-1869), Herman Ottónak (1835-1914), Szendrei Jánosnak (1857-1927) emlé38