Tóth Péter: Gömör vármegye közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvei II. 1580-1587 - Borsodi Levéltári Füzetek 52. (Miskolc, 2011)
Regeszták
István jobbágyainak, név szerint Mikó Tamásnak70 és Kovács Benedeknek. 3184. (1.134b-135a.) A törvényszék tárgyalás alá vette Móricz Al- bertnek, valamint Erzsébet asszonynak, néhai Móricz János (nobilis) özvegyének, végül Móricz Miklósnak és Bethes Boldizsárnak a Bethes János, Bethes Menyhért, Bethes Ferenc, Bethes Albert és Bethes Boldizsár (nobiles) ellen indított perét. Az alperesek Simon Lőrinc által a vármegye prókátort valló levelével előadták, hogy „Az novum judicium continentiája szerént be kívánjuk az processust, az marhát is, akiket bíró uraim elböcsültenek, vissza kívánjuk." A felperesek Barakonyi által ugyancsak a vármegye prókátort valló levelével így válaszoltak: „Az mely jószágot vissza kíván, minden morha és jószág kezénél vagyon, mert hatalmasul vitte el és hatalmasul foglalta el. Az mi kevés penig kezünknél vagyunk (!) az mit az törvény mond, ahhoz tartjuk magunkot. Azért indebite háborgat, mert hogy itt szabad akaratja szerént kötötte magát, ennek ez új ítéletnek semmi hele nincs, ezért is méltatlan háborgat." Az alperesek válasza: „Most csak az nóvumon vagyunk, adja be az processust elsőbe, a' jószág felől azt mondjuk, hogy az ki kezébe [van], azt adja meg." A törvényszék a következőképpen ítélkezett: mindazokat a jószágokat, amelyeket a szolgabírók a maga valóságában meg tudnak találni, a felperesek kötelesek visszadni a nevezett alpereseknek, s mostantól fogva ezen jószágok közül semmit sem szabad sem eltitkolni, sem máshová vinni. Ezenfelül miután megtörténik az első idézés, a felperesek bizonyítsák, hogy az új ítélet elnyerése előtt foglalták tőlük vissza az alperesek azokat a jószágokat, amelyeket a törvényszék adott át a nevezett felpereseknek; ezen bizonyítás után fog ítélkezni az ügyben a vármegye. Mivel pedig most az új ítéletről kiadott parancslevélnek megfelelően az összes peres iratot be kell terjeszteni, de nem tudni, hogy ezek az iratok vajon a bírónál vagy a peres feleknél van- nak-e, a következő törvényszéki ülésig ezt ki kell deríteni és ennek megfelelően ki kell adni a megbízó levelet. 70 Előbb Mihályt írt a jegyző, azt javította Tamásra. 117