Tóth Péter: Gömör vármegye közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvei II. 1580-1587 - Borsodi Levéltári Füzetek 52. (Miskolc, 2011)

Regeszták

ezért érvénytelen az levél, nem tartozunk kiadni az processust, az mandá­tumot is megtartjuk, látván azt, hogy gyanús és tartatják az peresek, az Tornaljayak. 3127. (1.129b-131a.) A törvényszék elkezdte tárgyalni Putnoky Já­nosnak a Zolthay János ellen hatalmaskodás miatt indított perét. En­nek során az alperes fél érdekében Ongay a vármegye által kiadott prókátort valló levéllel kéri a felperes előterjesztésének a másolatát, mivel ez az előterjesztés az alperes távollététben történt és annak meg­ismerése szükséges, hogy válaszolni tudjon. A felperes fél érdekében Barakonyi a vármegye által kiadott próká­tort valló levéllel a következőket adja elő: „Nótárius uram, vegye eszébe kegyelmed, hogy ez elmúlt széken, mikoron én injuriámat és damnumomat panaszolkodám, prókátora és szolgája Zolthay Jánosnak itt állott és igéről igé­re hallották az én panaszomat s feleletemet, sőt sem jót, sem gonoszt nem fe­lele ez dolog felől, hanem silentio praetereálá, maga Zolthay János uramnak egyéb dolgaiba felelt, solicitálta espán uramat, de ebben nem, hanem ti ke­gyelmetek akkor énnekem pronunciált és deliberált, azért most immár Zol­thay János, avagy prokurátora nem léphet vissza, mert ami egyszer tet­szett, nem lehet, hogy másszor is ne tessék. Mert ha akkor tagadta volna és mentette volna magát ez dologtól, hát énnekem meg kellett volna bizonyí­tanom ez dolgot, de hogy nem tagadá, sőt inkább immár még tanúbizony­ságokra sincs szükségem. Ezért is mondom penig, hogy nincs szükségem tanúbizonyságokra, hogy nyilván vagyon ti kegyelmetek [előtt] ez e hata­lom, mert bíró uramval kínáltatta az káros jobbágyokat károkért ez idő alatt, hanem immár csak az törvényt várom kegyelmetektől, az mint kegyelmetek deliberált, ím, az articulust elhoztam, hogy ez féle violentiának micsoda az onussa és hogy appellatióba sem mehet, mert tény a jobbágyok elköltözése, hanem te kegyelmedet, espán uram, az satisfactióra hívom." Az alperes fél Ongay által ezt mondja: „A' hol azt mondja, hogy min­den feleletit meghallottuk és úgy absentáltuk magunkat, mi azt mondjuk, hogy soha el nem futottunk, semmi feleletit sem hallottuk soha. Ahol azt is mondja, hogy néminemű causákba solicitáltuk espán uramat feltéve, de nem megengedve ha szinte sollicitáltuk volna ennek előtte is, akkor, mikor őkegyeimét szólították, nem voltunk itt. Azért ha úgy vagyon is, hogy akkor őkegyelme megfelelt és meg nem jelenés miatt megsententiázott is, arról kegyelmetektől levelet kellett venni, azt is ugyan megtehetnétek jelenleg, 107

Next

/
Thumbnails
Contents