Tóth Péter: Borsod vármegye közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvei I. 1569-1578 - Borsodi Levéltári Füzetek 51. (Miskolc, 2008)

Bevezetés

zőkönyvi töredékek gyűjteménye, amely sorozatot a XVIII. század második felében végzett levéltárrendezés során alakítottak ki. Az első 11 töredék olyan gyűlések anyagát tartalmazza, amelyeket 1569 és 1575 között tartottak. Ma már nem dönthető el, hogy ezek a töredékek eredetileg egybe voltak-e kötve és a kötet szétesésének köszönhetik-e mai formájukat, vagy véletlenül maradtak ki, amikor az ívekből a köteteket létrehozták? A töredékek, illetve a ma az 1. sorszámot viselő kötet bejegyzései is arról árulkodnak, hogy volt egy korábbi kötet. így például az 1569. március 23-a táján tartott törvényszék valamit beíratott a prothocollumba, amely tehát ekkor létezett (12. számú regeszta). 1579-ben, illetve 1580-ban is említik a régi prothocollumot, az előbbi alkalommal úgy, mint „Szentmarjay uram jegyzőkönyvét" - Szentmarjay Imréről pedig tudjuk, hogy 1569-ben jegyző volt (93. számú regeszta) és Bárius András alispánsága idején halt meg (2139. számú regeszta), tehát minden valószínűség szerint 1575-ben, hiszen Bárius András 1574/1575-ben viselte ezt a hivatalt (961. és 1446. számú regeszta). Talán nem véletlen, hogy éppen az 1575. április 14-én tartott törvényszéki ülés tárgyaival zárulnak a korszakból fennmaradt töredékek. Mindez tehát arra utal, hogy az első 11 jegyzőkönyvi töredék vagy azonos a „régi prothocollummal", vagy annak része. Ennek megfelelően ezeket is fel kell dolgoznunk, nem elégedhetünk meg csak a kötetekbe kötve fennmaradt jegyzőkönyvekkel. A jegyzőkönyvet a vármegye ládájában őrizték, amely az alispán, illetve a jegyző gondjára volt bízva (2139. számú regeszta). A prothocollumok ügyviteli jelentősége éppen a korszakunkban nőtt meg, amint azt nem egy bejegyzés is bizonyítja: gyakran kerestek vissza bennük ügyeket, s ha nem a megfelelő módon írta a jegyző a bejegyzéseket, az befolyással lehetett a perek kimenetelére is. A jegyzőkönyvek mennyisége miatt a bennük való keresés a XVIII. század elejére már annyira nehézkessé vált, hogy a vármegye a jogbiztosítási szempontból legfontosabbnak ítélt bejegyzésekről kivonatokat készíttetett (index), ehhez a kötethez pedig mutatót (index indicis); ezek az elavult és szintén eléggé nehezen kezelhető segédletek ma is megvannak a levéltár őrizetében.